2018. október 21., vasárnap
Orsolya

Extra

Tarolnak a független filmek Hollywoodban

Virágkorukat élik a kisebb, szerzői filmek Amerikában. A 2017-2018-as díjátadó szezonban a jóslatok szerint a következő alacsony költségvetésű filmek vihetik el a legfontosabb díjakat. 

Szólíts a neveden

Az első szerelem szépségeiről szóló Call me by your name című filmről már most sokan úgy gondolják, hogy tarolhat az idei Oscar-díj átadón. Nagyon meglennének lepve a világ filmkritikusai, ha nem kapna jelöléseket a film a legjobb film, rendezés, férfi fő- és mellékszereplő, forgatókönyv, fényképezés, zene és betétdal kategóriákban. Az Olaszországban játszódó alkotás egy 17 éves fiú Elio és egy 24 éves Oliver nevű férfi szerelmi történetét mutatja be. Sajnos gyengíti a film esélyeit, hogy tavaly is egy meleg témájú filmet díjazott az Akadémia (Holdfény) azonban az már most biztos, hogy sztárstátuszba fogja emelni az alkotás két főszereplőjét, Armie Hammert és Timothée Chalamet-ot. 


/Fotó: Profimedia, Album

Egy szent szarvas megölése

A finoman szólva is szürreálisra sikerült A homár című film után Yorgos Lanthimos egészen a görög mitológia egyik legismertebb történetéhez nyúlt vissza és helyezte át a modern korba Colin Farrell és a karrierreneszánszát élő Nicole Kidman főszereplésével. A külföldi sajtó ismét kitörő lelkesedéssel fogadt a görög mester legújabb agymenését, nem úgy az amerikai közönség, akik eddig csupán 2 millió dollárt hagytak a mozipénztárakban. Azért a forgatókönyv és Nicole Kidman még reménykedhet egy Oscar-jelölésben. 

/Fotó: Profimedia, Film Stills

Három óriásplakát Ebbing határában

Martin McDonagh első filmjével, az Erőszakikkal végérvényesen beírta magát a filmtörténelembe, és valami hasonlóra készül a Három óriásplakát Ebbing határábannal is, ahol egy mindenre elszánt édesanya keresi a lánya gyilkosát. A Fargo című film terhes rendőrnőjének megformálásáért Oscar-díjjal jutalmazott Frances McDormand ritkán vállalt filmszerepet az utóbbi években, de ha igen, akkor az biztos, hogy maradandó élmény volt a nézők számára. Pechére azonban az eddig méltatlanul alulfoglalkoztatott Sam Rockwell viszi el előle a pálmát, akinek már most odaítélték képzeletben az összes mellékszereplői díjat az idei szezonban. 


/Fotó: Profimedia, Film Stills

Én, Tonya

A néhai korcsolyázó, Tonya Harding történet a kilencvenes évek egyik legfelkapottabb és legbizarrabb esete volt, sokan furcsának is tartottál, hogy csak most készült film az életéből. Megérte a várakozás, ugyanis a Wall Street Farkasa című film bombázója, Margot Robbie végre bebizonyíthatta, hogy a csinos külső egy nagyon komoly és kiforrott színésznőt takar. A film igazi nyerte azonban az örök mellékszereplő Allison Janney, aki Tonya kegyetlen anyja szerepében brillírozik.

/Fotó: Profimedia, Landmark

A tegnapi nap során jöttek ki a 2018 Film Independent Spirit Awards-jelölései. A nominációkból is kitűnik, hogy igen komoly hollywoodi karrierrel a hátuk mögött is szívesen vállalnak szerepet, mint például a már említett Margot Robbie és Frances McDormand, de ott van még Salma Hayek és Robert Pattinson is a jelöltek között. 

Legjobb film
Szólíts a neveden
Floridai álom
Tűnj el!
Lady Bird
The Rider

Legjobb elsőfilm
Columbus
Ingrid Goes West
Menashe
Oh Lucy!
Patti Cake$

John Cassavetes-díj (A legjobb 500.000 dollár alatti költségvetésű filmnek)
Dayveon
A Ghost Story
Life and nothing more
Most Beautiful Island
The Transfiguration

Legjobb rendező
Sean Baker, Floridai álom
Jonas Carpignano, A Ciambra
Luca Guadagnino, Szólíts a neveden
Jordan Peele, Tűnj el!
Benny and Josh Safdie, Jólét
Chloe Zhao, The Rider

Legjobb forgatókönyv
Greta Gerwig, Lady Bird
Azazel Jacobs, Szeretők
Martin McDonagh, Három óriásplakát Ebbing határában
Jordan Peele, Tűnj el!
Mike White, Beatriz at Dinner

Legjobb első forgatókönyv
Kris Avedisian (Story by Kyle Espeleta, Jesse Wakeman), Donald Cried
Emily V. Gordon, Kumail Nanjiani, Rögtönzött szerelem
Ingrid Jungermann, Women Who Kill
Kogonada, Columbus
David Branson Smith, Matt Spicer, Ingrid Goes West

Legjobb fényképezés
Thimios Bakatakis, Egy szent szarvas megölése
Elisha Christian, Columbus
Hélène Louvart, Beach Rats
Sayombhu Mukdeeprom, Szólíts a neveden
Joshua James Richards, The Rider

Legjobb vágás
Ronald Bronstein, Benny Safdie, Jólét
Walter Fasano, Szólíts a neveden
Alex O’Flinn, The Rider
Gregory Plotkin, Tűnj el!
Tatiana S. Riegel, Én, Tonya

Legjobb női főszereplő
Salma Hayek, Beatriz at Dinner
Frances McDormand, Három óriásplakát Ebbing határában
Saoirse Ronan, Lady Bird
Shinobu Terajima, Oh Lucy!
Regina Williams, Life and nothing more

Legjobb férfi főszereplő
Timothée Chalamet, Szólíts a neveden
Harris Dickinson, Beach Rats
James Franco, The Disaster Artist
Daniel Kaluuya, Tűnj el!
Robert Pattinson, Jólét!

Legjobb női mellékszereplő
Holly Hunter, Rögtönzött szerelem
Allison Janney, Én, Tonya
Laurie Metcalf, Lady Bird
Lois Smith, Marjorie Prime
Taliah Lennice Webster, Good Time

Legjobb férfi mellékszereplő
Nnamdi Asomugha, Crown Heights
Armie Hammer, Szólíts a neveden
Barry Keoghan, Egy szent szarvas megölése
Sam Rockwell, Három óriásplakát Ebbing határában
Benny Safdie, Jólét

Robert Altman-díj
Mudbound
Rendező: Dee Rees
Casting: Billy Hopkins, Ashley Ingram
Szereplők: Jonathan Banks, Mary J. Blige, Jason Clarke, Garrett Hedlund, Jason Mitchell, Rob Morgan, Carey Mulligan

Legjobb dokumnetumfilm
The Departure, Lana Wilson
Faces Places, Agnés Varda, JR
Last Men in Aleppo, Feras Fayyad
Motherland, Ramona S. Diaz
Quest, Jonathan Olshefski

Legjobb nemzetközi film
120 dobbanás percenként
A Fantastic Woman
I Am Not a Witch
Lady Macbeth
Loveless

Kapcsolódó Cikkek