2018. október 16., kedd
Gál

Belföld

Több mint negyven százalék lehet a magyar beszállítói arány a Paks II.-ben

Bizonyos munkákban, például az építő-szerelő bázis létesítése során a magyar beszállítói arány jelentősen meghaladhatja a 40 százalékot a Paks II. beruházás megvalósításában, de a magyar cégek jelentős tapasztalattal rendelkeznek az energetikai gépgyártás terén is – jelentette ki az MTI-nek adott hétfői interjúban Kirill Komarov, az orosz állami Roszatom atomenergetikai konszern nemzetközi üzletfejlesztésért felelős első vezérigazgató-helyettese.

2018 végéig nem kevesebb, mint 15 jelentős beszerzés kiírása várható, mintegy 2 milliárd euró értékben – tette hozzá. Nemcsak építési-szerelési munkákra keresnek beszállítókat, hanem berendezések szállítására és szolgáltatások nyújtására is.


A beszállítók felkészítése kulcsfontosságú szempont, ezért képzést szervez számukra a Roszatom. Az AtomEx Európa fórum – amelynek második alkalommal ad otthont Budapest – szintén azt célozza, hogy hatékony együttműködés alakuljon ki a beszállítókkal. Ez a fórum mindenképpen erősíti és bővíti az orosz atomenergetikai ágazat és az európai vállalatok közötti kölcsönösen előnyös együttműködést – mondta a vezérigazgató-helyettes.

Kirill Komarov beszámolt arról is, hogy az év végén kihirdetik a Paks II. atomerőmű turbinaszigetének berendezéseire júliusban kiírt tender eredményét. Második szakaszában tart az eljárás, amelyen két vállalat, a General Electric magyarországi leányvállalata az Alstom Power Systems vállalattal konzorciumban és az orosz Szilavije Masini cég indult.


A Roszatom első vezérigazgató-helyettese elégedett a Paks II. projekt előrehaladásával. Mint mondta, számos területen aktív munka folyik, ami a műszaki dokumentáció elkészítését éppúgy érinti, mint a beszállítókkal kapcsolatos munkát, valamint a létesítési engedélykérelem összeállítását és a tervezést.

A csúszást illetően emlékeztetett a határidők módosulásának objektív okaira, arra, hogy az Európai Bizottság vizsgálata 16 hónapig tartott, ami óhatatlanul a Paks II. projekt építési menetrendjének átgondolásához vezetett. Kirill Komarov azonban hozzátette, a magyar partnerekkel közösen minden erejükkel azon vannak, hogy kompenzálják azt az elmaradást, ami nem a felek hibájából következett be. Megerősítette: a jövő év elejére tervezik, hogy megkezdik az építési-szerelési bázis létrehozását.

A Roszatom vezető tisztségviselője kitért arra is, hogy a cég tíz évre szóló megrendelésállománya meghaladja a 133 milliárd dollárt, az összeg 2015 óta 20 százalékkal emelkedett. A Roszatom továbbra is világelső az urándúsítás terén, a világ első három cége között szerepel az uránbányászatban és az -exportban és 17 százalék a részesedése a nukleáris fűtőanyagok piacán. A Roszatomnak volt tavaly a világon a legtöbb megrendelése új atomerőművek építésére. A megvalósulás különböző szakaszában van 34 atomerőművi blokk Európában, a Közel-Keleten, Délkelet-Ázsiában és Észak-Afrikában. Kiemelte, hogy egyetlen versenytársa sem képes atomerőművet kulcsrakész állapotban átadni, illetve teljeskörű, az atomerőmű teljes életciklusát lefedő szolgáltatásokat nyújtani.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek