EUR: 322,16 Ft
CHF: 280,98 Ft
2018. október 17., szerda
Hedvig

Belföld

Több mint öt éve nő a foglalkoztatottak száma

Már 64 hónapja, azaz több mint öt éve nő a foglalkoztatottak száma Magyarországon – mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán.

Az államtitkár a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva elmondta: a kedvező eredmények mögött számtalan foglalkoztatást segítő kormányzati intézkedés volt. Az egyik legjelentősebb programnak a munkahelyvédelmi akciót nevezte, a program jelenleg több mint 900 ezer ember foglalkoztatását segíti elő, azzal, hogy jó néhány száz milliárd forint adókedvezményt hagyott a munkaadóknál, amit fejlesztésekre, vagy béremelésekre fordíthattak.


Kitért arra is, hogy csökkent a közfoglalkoztatottak száma is, ami megfelel a minisztérium szándékainak, hogy az élesedő munkaerőpiaci helyzetben a közfoglalkoztatottak közül minél többen helyezkedjenek el az elsődleges munkaerőpiacon.

Cseresnyés Péter kiemelte: 2010-hez képest már 735 ezerrel dolgoznak többen, és bíztatónak nevezte azt is, hogy a versenyszféra már 560 ezerrel több dolgozót foglalkoztat. Az NGM szeretné, ha 70 százalék fölé nőne a foglalkoztatottság, van még tartalék a munkaerőpiacon – tette hozzá.


A Nemzetgazdasági Minisztérium a foglalkoztatottsági adatok elemzéseként kiadott közleményében azt emelte ki, hogy a rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony a munkanélküliségi ráta Magyarországon. Hét év alatt a foglalkoztatási ráta 54,6 százalékról 68,7 százalékra javult, a munkanélküliségi ráta pedig 11,5 százalékról 4,0 százalékra esett vissza.

A hatéves bérmegállapodásnak köszönhetően a minisztérium a kedvező munkaerő-piaci folyamatok fennmaradása mellett a gazdasági növekedés további élénkülésére számít a következő időszakokban. A foglalkoztatás folytatódó bővülése irányába hat a háztartások növekvő fogyasztása, a vállalatok bejelentett kapacitásbővítései, a kormány intézkedései következtében fellendülő lakásépítések, a beruházások dinamikus emelkedése, valamint az EU-s források kifizetésének felgyorsítása – zárul az NGM közleménye.

Kapcsolódó Cikkek