EUR: 321,34 Ft
CHF: 284,50 Ft
2019. január 17., csütörtök
Antal, Antónia

Egyéb Hódmezővásárhely

Több száz gyerek utazhat Erdélybe

Hódmezővásárhelyen az országban egyedülálló módon immár második éve valamennyi érettségi előtt álló középiskolás diák Erdélybe látogat, hogy megismerje az erdélyi magyar közösségeket és azokat a páratlan természeti, kulturális és történelmi értékeket, amelyeket a trianoni békediktátum elszakított Magyarországtól.

A Rákóczi Szövetség 1989-ben alakult, céljaként pedig azt tűzte ki, hogy a Kárpát-medencei magyarságot támogassa a hosszú távú megmaradásáért folytatott küzdelmében. Az anyagi segítségnyújtás mellett kiemelkedően fontos a szomszédos országokban, kisebbségben élő magyarság oktatásügyének, kultúrájának támogatása, valamint a Kárpát-medencei magyarság összetartozás-tudatának erősítése. Tavaly országosan 13 500 középiskolás diák utazott Erdélybe a Rákóczi Szövetség támogatásának köszönhetően. Idén a kiránduló középiskolák száma 400 fölé emelkedik, és több mint 16 ezer diák fogja átlépni az országhatárt.


A programról Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára, Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke, dr. Grezsa István kormánybiztos és Balázs József, a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ igazgatója számolt be

A kezdeményezés Hódmezővásárhelyen 2016-ban indult, és öt középiskola, a Németh László, a Bethlen, a Gregus, az Eötvös és a Corvin vett, illetve vesz részt benne, tavaly 354 tanulóval, 2017-ben pedig 392-re nőtt az utazók száma. Az idén még két csoport fog kilátogatni Csehétfalvára és környékére.

A csaknem 400 hódmezővásárhelyi diák a magyar nép történelmének megismerését és a magyar–magyar kapcsolatok erősítését szolgáló Határtalanul program keretében, a kormány támogatásával és a Rákóczi Szövetség szervezésében ingyenesen vehet részt az utazáson.

Kapcsolódó Cikkek