2017. december 16., szombat
Etelka, Aletta

Belföld

Újabb történelmi mélyponton a román lej

Újabb történelmi mélypontra került kedden a román lej az euróval szemben, miután a Román Nemzeti Bank (BNR) egy euró árát 4,6551 lejben állapította meg.

Legutóbb november 13-án jegyeztek történelmi mélypontot, akkor a közös európai fizetőeszköz egy egysége 4,6495 lejbe került. Azelőtt 2012 júniusában volt még hasonlóan gyenge a lej.


November elejétől a lej 1,23 százalékkal gyengült, az év eleje óta pedig 3,05 százalékot veszített értékéből az euróval szemben.

Elemzők szerint ennek egyik oka a román belpolitikai feszültségek, hiszen az ellenzék bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, amelyről várhatóan jövő héten szavaz a parlament.

A lej azt követően kezdett rohamosan gyengülni, hogy Mugur Isarescu, a BNR kormányzója korábban jelezte: a központi bank rugalmasabban viszonyul az árfolyamhoz, és nem fogja megakadályozni minden eszközzel a lej gyengülését, ahogyan korábban tette. A román valuta értéke november első felében lépte át az addig pszichológiai határnak tekintett 4,6 lejt.

Isarescu szerint a lejre nyomást gyakorol a külkereskedelmi mérleg és a folyó fizetési mérleg hiányának gyors növekedése, amit az idéz elő, hogy Románia többet importál, mint amennyit exportál.

A romániai hitelesek körében a román lej gyengülése mellett aggodalmat okoz a lakossági és vállalati hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb gyors ütemű növekedése, amely a múlt héten átlépte a 2 százalékot. Kedden 2,16 százalékon jegyezték, míg szeptember elején 0,9 százalék volt.

Kapcsolódó Cikkek

  • Negyedik éve csökken a szegénység mértéke Magyarországon

    Negyedik éve csökken a szegénység mértéke Magyarországon

    A KSH mérései azt mutatják, hogy negyedik éve “folyamatosan, minden dimenzióban” csökken a szegénység mértéke, mélysége, kiterjedése egyaránt Magyarországon – mondta Lakner Zoltán szociológus, a Szociálpolitikai Szemle főszerkesztője pénteken az M1 aktuális csatornán.

  • Matolcsy: Gazdaságtörténeti siker nyolc év alatt

    Matolcsy: Gazdaságtörténeti siker nyolc év alatt

    Tizenkét gazdaságtörténeti léptékű fordulatot hajtott végre 2010 óta Magyarország, a tartós felzárkózást meghatározó tizenharmadik, a versenyképesség terén szükséges fordulat is elindult, de még sok tennivaló van – írta Matolcsy György a Magyar Idők szombati számában.

  • Megadóztathatók a sokmilliós végkielégítések

    Megadóztathatók a sokmilliós végkielégítések

    Megfelelnek a nagy összegű végkielégítések magyar adószabályai az európai jogi elvárásoknak – a strasbourgi bíróság döntése kapcsán Völner Pál a Magyar Időknek úgy fogalmazott: a különadó bizonyos esetekben világosan kijelöli a köz szolgálatában állók kereseti lehetőségeit, egyúttal megvédi a társadalmat a korábbi igazságtalanságoktól.