2018. október 18., csütörtök
Lukács

Egyéb Zalaegerszeg

Újra szabad a pálya!

A kertvárosiak kedvelt délutáni és hétvégi sportolásra alkalmas helyszíne volt az elmúlt évek során az iskola pályája, tanítási időn túl, testnevelés órák után baráti társaságok, fiatalok, szülők kosaraztak vagy rúgták a bőrt a kissé már elnyűtt betonon. Mindez a múlté, hiszen alig két hónap alatt a szemünk előtt vált innovatívabbá, korszerűbbé, újra sportolásra ösztönzővé!

– Látszik, hogy érdemes álmodni! – fogalmazott Balaicz Zoltán polgármester, aki nyitóbeszédében megemlítette a kezdeteket, amikor irodájában még 2016-ban felkereste a kertvárosi városrész három képviselője, Orosz Ferencné, Galbavy Zoltán és Bognár Ákos és csatlakozott hozzájuk Hanzséros Alajos iskolaigazgató is, egy javaslattal, hogy érdemes lenne műfüvessé átalakítani a sportpályát. A megkeresést hamarosan tett követte, hiszen a kérés eljutott Vigh László országgyűlési képviselőhöz és Józsi Györgyhöz, az MLSZ Zala megyei igazgatójához, ahol a gondolat rögtön támogatásra talált, így aztán betervezték a költségvetésbe a szükséges önrészt. Az egyeztetések folytatódtak, majd jött az ötlet, hogy talán érdemesebb lenne egy műanyag borítású rekortánpályát építeni, aminek a településrész még több hasznát venné, így az önkormányzat pályázott a Magyar Labdarúgó Szövetség pályaépítési programjához a 22 x 42 méteres pálya kialakítására. Sikerrel!


A hivatalos átadás jelképeként átvágták a szalagot
Fotó: Inhof Anrás

Összességében 43 millió forintból valósult meg a beruházás. A pálya összköltsége 39 millió 500 ezer  forint, melyhez az önerőt, mintegy 8 millió 750 ezer forintot az önkormányzat biztosított, azaz az önerő – 30 százalék, vagyis 11 millió 850 ezer forint – az MLSZ-en keresztül, a tao szabadon felhasználható részének köszönhetően lett ennyi, ezt az összeget a városrész képviselői biztosították. A kiegészítő munkák, vagyis a pálya előkészítése, illetve a pálya körüli utólagos helyreállítás értéke pedig 3 millió forint. A rekortán – gumigranulátum és poliuretán – sportpályaburkolat már bekerült a köznyelvbe. Az öntöttgumi-burkolat előnye más hasonló rendeltetésű burkolattal szemben mindenképpen a sokoldalúsága, homogén, egységes felülete, hosszú élettartama, nagyon jó minősége, minimális karbantartási igénye, valamint UV- és kopásállósága. A pályát alkalmassá teszi kézilabda-, kosárlabda-, valamint futballjátékokra, ezért 2 db 3 x 2 méteres kapu és 4 db kosárlabdapalánk is ide került. Környezetében csapadékvíz-elvezető folyóka, oldalpalánk, labdafogó háló, térköves gyalogjárda és új közvilágítási hálózat létesült. A pálya keleti oldalán aszfaltos burkolatú futópálya épült, továbbá az intézmény melletti zöldterületre az iskola diákjainak focikaput helyeztek el, amely a későbbiekben még egy kapuval bővül.

Az átadás után a gyerekek műsorával folytatódott az ünnepély
Fotó: Inhof András

Az álmok itt nem érnek véget, hiszen a szeptemberi tanévnyitón már bejelentették, hogy nagyobb beruházásra is sor kerül a későbbiekben, ugyanis 2018-ban a tervek szerint megkezdődik az Eötvös iskola teljes felújítása, amelyre 373 millió forintot biztosított a minisztérium és a tankerület.


– A Kertvárosban lassan szinte minden megújul – tette hozzá a polgármester, hiszen a továbbiakban Liszt iskola teljes rekonstrukciójára újabb 270 millió forintot tervezett be a közgyűlés.

Kapcsolódó Cikkek

  • Tizenegy ország katonái tanultak nálunk

    Tizenegy ország katonái tanultak nálunk

    Összesen tizenegy országból érkeztek katonák – valamint rendőri és civil felkészülők – Szolnokra, a Béketámogató Kiképző Központba, hogy részt vegyenek a 36.

  • Szinte egész Újpest sportolt!

    Szinte egész Újpest sportolt!

    ngetegen mennek el, és nagyszerű hangulatot teremtenek.Így volt az az őszi rendezvényen is: az Újpest Atlétikai Stadionjában ismét a sporté volt a főszerep, de természetesen a hagyományos főzőverseny sem maradhatott el.