2018. október 18., csütörtök
Lukács

Belföld

Webkamerán követhető a vadludak gyülekezése Tatán

A tatai Öreg-tó medrébe érkező több tízezernyi vadludat az állatok zavarása nélkül bárki figyelemmel kísérheti az interneten egy webkamera segítésével – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A napelemmel működő kamera a tómeder azon részére került, ahol nem zavarja az állatokat, ám ahonnan a madarak mozgása jól nyomon követhető. A jelenleg tesztüzemmódban működő rendszert hamarosan a nagyközönség is kipróbálhatja.


Az Öreg-tavon már 28 ezer fölé emelkedett a ludak száma, és ezekben a napokban olyan ritkaságok is megfigyelhetőek, mint a kis lilik, a vörösnyakú lúd, az örvös lúd és az apácalúd.

A 17. Tatai Vadlúd Sokadalmat november 25-én, szombaton rendezik meg. A program hajnalban, a ludak reggeli csapatos kirepülésével kezdődik, a madarak sötétedéskor szintén egyszerre térnek vissza a tó részlegesen leeresztett medrébe.

A két időpont között a parton álló madármegfigyelő toronynál természetvédelmi programok, a sok ezer lúd teleszkópos megfigyelése mellett madárgyűrűzés, kézműves kirakodóvásár, ökojátszóház és a madarakhoz kapcsolódó előadások várják az érdeklődőket.

A rendezvényen bemutatkozik a 40 éves születésnapját ünneplő Bükki Nemzeti Park és Erdélyből a Békás-szoros-Nagyhagymás Nemzeti Park.

A 220 hektáros tatai Öreg-tavat Magyarország legrégebbi – csaknem 700 esztendős – mesterséges halastavaként tartják számon. A tavon telelő vadludak Skandinávia és Szibéria északi térségeiből érkeznek Magyarországra.

A rendezvény különlegessége, hogy a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek védelmére létrehozott ramsari egyezmény hatálya alá tartozó Öreg-tó az egyetlen olyan madárpihenőhely kontinensünkön, amelyet egy város szinte teljesen körülvesz.

A webkamera a http://www.vadludsokadalom.hu/

Kapcsolódó Cikkek

  • A csok hatékonyabb a lakáskasszáknál

    A csok hatékonyabb a lakáskasszáknál

    A csok (családi otthonteremtési kedvezmény) jól működő rendszer, hatékonyabb a lakáskasszáknál – mondta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.

  • Tömegek a Gerecse Kapujánál

    Tömegek a Gerecse Kapujánál

    A szép őszi időnek is köszönhető, hogy a szabadidős programokat kedvelők szívesen keresik fel a térség új turisztikai központját, az augusztusban átadott Gerecse Kapuját és környékét.

  • Mák Kata: Hálás vagyok a sorsnak, hogy édesanya lehetek

    Mák Kata: Hálás vagyok a sorsnak, hogy édesanya lehetek

    Mák Kata nevéhez híven mindig is hitt a fortuna erejében, hiszen az élet olyan lehetőségeket sodort elé, amik által elérte az álmait. A SzerencseSzombat háziasszonya leginkább azért hálás a sorsnak, hogy hamarosan megszületik első gyermeke, akinek már most a kistestvért terveznek párjával.