2018. október 20., szombat
Vendel

Egyéb IX.kerület

Zsiványok Betlehemben, na és a Turayban

Nagyszerű szórakozást ígér a Színház Zsivanyok Betlehemben című gyerekdarab (Fotó: Máté Krisztián)

Nem mindennapi gyermekbemutatóval kedveskedett a Turay Ida Színház a gyerekeknek a közelgő Mikulás és a karácsonyi ünnepek okán.

A Zsiványok Bethlehemben című mesejáték szerint réges-régen, kétezer éve már, hogy Betlehemben két szegény legény úgy döntött: inkább zsiványnak áll. Mindenkitől megpróbálnak elcsenni valamit, de valahogy mégsem sikerül meggazdagodniuk. Pedig nemcsak szegény pásztorokkal, kereskedőkkel, utazókkal, de három királlyal is találkoznak. Sok-sok kaland után eljutnak a szent családhoz, meglátják a kis Jézust, és megértik: a gazdagság a szívükben van. Persze a győri Péter által rendezett darabban – amelyben a két főszereplőt Pásztor Máté és Lovas Emília játssza – a pásztorok, királyok, szolgák, katonák, kereskedők mellett egy madár, egy bárány és egy szépasszony is szerepet kap. A karácsonyi mesejáték, amelyet decemberben tíz alkalommal is műsorra tűz a színház, a kisebb és nagyobb gyerekeknek, szüleiknek és nagyszüleiknek egyaránt jó szórakozást ígér.


Kapcsolódó Cikkek