EUR: 322,62 Ft
CHF: 279,20 Ft
2018. június 18., hétfő
Arnold, Levente

Belföld

A hatóságok egész évben napi 24 órában dolgoznak a terroresemények megelőzéséért

A magyar hatóságok az év 365 napján 24 órában dolgoznak a terroresemények megelőzéséért, és az emberek ennek a háttérben folyó megfigyelő- és elhárítómunkának csak egy részét látják – erről Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő beszélt szerdán az M1 aktuális csatornán.

A szakértő a szilveszter előtti biztonsági intézkedésekről azt mondta: amit a rendezvényekre kilátogatók láthatnak – a járőröző rendőröket, TEK-eseket, a páncélautót, vagy a lehegesztett csatornafedeleket – az mindig csak a jéghegy csúcsa, és azt csak a hozzá nem értők kritizálják.


A védelmi készültséget nem szabad alábecsülni, az mindig egy átfogó stratégia része – hangoztatta, hozzátéve: minél több akadályt építenek be, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a támadásra készülők valamelyiken elbuknak.

Elmondta, hogy a biztonság megőrzése sok embert, komoly beruházást igényel, és ebben a munkában soha nem tartanak szünetet. Közölte, a háttérben a nap 24 órájában folyik a megfigyelés, interneten, telefonon, de adott esetben még egy pizzafutártól is kaphatnak jelzést gyanúsan viselkedő társaságról.

Kapcsolódó Cikkek

  • Tűzmadár

    Tűzmadár

    Egy hatalmas méretű madár  került fel egy újbudai tűzfalra. A 300 m2-nél nagyobb alkotás egy XI.

  • Óriási fejlesztést jelentett be Szijjártó Péter

    Óriási fejlesztést jelentett be Szijjártó Péter

    A kormány 2022-ig 4000 milliárd forintot fordít közúti és vasúti fejlesztésekre az ország logisztikai pozíciójának erősítése érdekében – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a V4 elnökség keretén belül rendezett V4 Logisztikai Fórumon.

  • Migránsokkal árasztaná el Európát Brüsszel

    Migránsokkal árasztaná el Európát Brüsszel

    Állandó, felső korlát nélküli kötelező kvótát akar bevezetni az Európai Parlament – derült ki abból az Origo birtokába került feljegyzésből, amit az EP elnöke, Antonio Tajani készített a dublini reformmal kapcsolatban.