EUR: 323,89 Ft
CHF: 280,89 Ft
2018. június 21., csütörtök
Alajos, Leila

Belföld

A kormánybiztos Lemberget is bekapcsolná a V4-ek gazdasági vérkeringésébe

Kárpátalja magyar lakosságának megtartása elképzelhetetlen lenne az anyaország és a civil szervezetek támogatása nélkül. A milliárdos fejlesztésekből azonban a térség minden lakosa, az ukránok és ruszinok is profitálnak, ráadásul elősegíthetik a gazdaság megélénkülését a határ mindkét oldalán – fejtette ki a Magyar Időknek adott interjújában a régióért felelős kormánybiztos.

Grezsa István a napilap szerdai számában található interjúban kitért arra is, hogy a Budapest és Kijev közötti politikai feszültség kevéssé van jelen Kárpátalja mindennapjaiban, ahol a magyar állam által szervezett nyelvoktatásra eddig körülbelül 13 ezer ukrán és ruszin iratkozott be, részben a magyarországi munkavállalás reményében, részben pedig azért, mert a térségben a többségi nemzethez tartozók is előszeretettel járatják magyar óvodába és iskolába a gyermekeiket.


Elmondta, Kárpátalja mindig szegény vidék, a régi Magyar Királyságnak is a legszegényebb része volt, ezért a legfontosabb az infrastrukturális elmaradottság leküzdése. A magyar kormány két évvel ezelőtt erre a célra létrehozott egy ötvenmillió eurós segélykeretet, melyet a megromlott kapcsolatok ellenére sem vont vissza, hiszen magyar nemzeti érdek is egyben, hogy több határátkelő nyíljon, hogy a várakozási idő csökkenjen, hogy ne a Tisza hozza le a szemetet Magyarországra, és hogy a szennyvízkezelésben legalább városi szinten történjen előrelépés a magyarok lakta területeken. A vállalkozásfejlesztést segítő, a Külgazdasági és Külügyminisztérium által koordinált Egán Ede-programon keresztül eddig 16 000 embert értek el, miközben 8,5 milliárd forint áramlott be Kárpátaljára. A kormánybizottság szervezésében elindult Kárpátalján egy termelési-értékesítési szövetkezet. Ide kapcsolódik, hogy kísérleti jelleggel idén kukorica vetőmagot vittek ki, és olyan jelentős terméshozamot sikerült elérni, hogy jövőre a Nemzetgazdasági Minisztérium is beszáll az akcióba, s a tárcával együtt megtízszerezik a forrásokat. Ezzel kétmilliárd forint pluszbevételhez juttatják a kukoricatermelőket.

Az infrastrukturális fejlesztések természetszerűen maguk után vonják a gazdasági kapcsolatok élénkülését is, ami nyilvánvalóan pezsdítően hat majd Északkelet-Magyarország üzleti vérkeringésére. Mint mondta, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében óriási változások zajlottak le az utóbbi években. Napjainkban ugyanúgy munkaerőhiány jellemzi, mint az ország iparilag koncentráltabb nyugati régióit. A helyzet pedig még jobb lenne, ha sikerülne átlépni a Kárpátok hágóin, és a programokat kiterjeszteni egy nagyjából Lembergig tartó területre. Az ott élő ukránok minden nacionalista megnyilvánulásaikkal együtt szeretnének a visegrádi országok által alkotott gazdasági környezetbe tartozni. Ennek nagyon egyszerű, történelmi oka van: az, hogy ezek voltak az Osztrák-Magyar Monarchia szállásterületei, és itt a magyar közigazgatásnak jelentős és pozitív lenyomata, hagyománya van. Még a legvadabb, nyugat-ukrajnai nacionalista ukrán is azt mondja, hogy az ukrán történelemben az egyetlen, igazi békeidő az Osztrák-Magyar Monarchia idején volt, amikor rend volt, prosperitás volt, mindenki tudta, hogy kinek mi a dolga, és semmiféle jogkorlátozás nem volt, tehát a népek börtöne, ahogy próbálták sulykolni, messze nem volt igaz – ismertette a kormánybiztos.


Kapcsolódó Cikkek

  • 145 millióba kerül egy migráns a németeknek

    145 millióba kerül egy migráns a németeknek

    Egyetlen menekült 450 ezer eurójába, vagyis mintegy 145 millió forintjába kerül Németországnak – számolták ki német gazdasági szakemberek, akik egyre inkább azt hangoztatják: a “wilkommenspolitik” nem hasznára válik, hanem egyre nagyobb kárt okoz a német gazdaságban.

  • Ennyien még sosem jöttek

    Ennyien még sosem jöttek

    „Az eddigi legjobb sörfesztivált zártuk” – értékelte a hétvégét Szutter Levente, a szervező Tatabánya Pont vezetője.

  • Kövér: Jó reggelt kívánok a nyugati politikusoknak

    Kövér: Jó reggelt kívánok a nyugati politikusoknak

    Nagy kedvence a Trónok harca sorozat. Olyan kispályás futballcsapatban játszik immár negyven éve, amely most két ponttal vezeti a bajnokságot. És huszonhat éve nem ült sem metrón, sem villamoson, de még BKV buszon sem.