EUR: 325,53 Ft
CHF: 280,09 Ft
2018. július 19., csütörtök
Emília

Egyéb Zalaegerszeg

Adni jó, adni öröm

Négy napon keresztül minden este fél öttől fél kilencig várta a zalaegerszegi óvodásokat a Belga Étterem és Söröző előtt kialakított Mikulás park, 2000 gyermek kapott meghívót, hogy találkozhasson a Mikulással és átvehesse ajándékát. A Mikulás azóta ugyan hazautazott Lappföldre, ám az udvar január elsejéig látogatható. Az eseményről Zrinszki István tulajdonossal beszélgettünk, aki nem az ígéretek, hanem a cselekedetek embere.

– Hogyan jött a Mikulás udvar gondolata?


– Egy baráti, sörözős éjszakán az étterem üzletvezetőjével beszélgettünk 2016-ban arról, hogy milyen jó lenne adni a gyerekeknek, meghívni a város összes óvodását és a Mikulást, így kezdődött. Egyszerűen csak szerettem volna mosolyt, nevetést és boldogságot látni az emberek arcán, a gyermekek és a gyermekük boldogságának örülő szülők szemében. Olyat szerettem volna létrehozni, ami eddig a városban nem volt, egy cseppnyi varázslatot akartam csempészni a hétköznapokba. Különleges fényeket,  tündérvilágot álmodtam az étterem mellé, ahol a hely adott volt hozzá. Szegény családból származom. Egyszer megfogadtam, ha lehetőségem lesz és megtehetem, akkor segíteni fogok az embereken és a városomat is támogatom. A kórház gyermekosztályára mindig viszünk ajándékot, ám ebben az évben a kórház dolgozóinak mind a 330 gyerekét szeretettel vártuk, mivel a kórház nem tudott Mikulás-ünnepséget tartani. Mindemellett az összes idősek otthonába, valamint a gyermekotthonba is ellátogatott a Belga Mikulása és nem volt üres a puttonya.

Kígyózó sorokban érkeztek a Mikulás elé az apró vendégek
Fotó: Inhof András

A pózvai külső kórházba szintén közel 500 csomagot juttattunk el napközben, az ovisokat pedig meghívóval négy napon keresztül vártuk a helyszínen, hogy találkozhassanak a Télapóval. Sőt, december 6-án az étterem a teljes bevételét felajánlotta a gyermekosztálynak, közel 450 ezer forintot. A nehéz sorsú, rászoruló családok ünnepét is szebbé szeretnénk tenni, ezért kitaláltuk a „100 vacsora a karácsonyi asztalra” ötletét, ami annyit jelent, hogy a Család- és Gyermekjóléti Központ vezetőjével, Zsolnai Judittal egyeztetve a szentestén nemcsak Zalaegerszegre, hanem a környékre is juttatunk ünnepi meleg ételt 100 szociálisan rászorult család részére. Így jó lezárni az évet.


– 2017 a jótékonyság éve volt az ön számára?

– Talán igen. Felújítottuk 14 óvoda és a Béke Ligeti Általános Iskola játszótereit. Figyeltünk a gyerekek kívánságaira, azoknak szerettünk volna eleget tenni. A cél az volt, hogy szebb, biztonságosabb és modernebb játékokon játszhassanak a kicsik. Volt olyan, ahol az intézményvezetőnek fél éve ígérgették a homokot a homokozóba, ami csak nem akart odaérni, mi ebben is segítettünk.

Az udvar három napon át várta a kis ovisokat
Fotó: Inhof András

Felhívást tettem közzé a közösségi oldalon, hogy várjuk a zalaegerszegi vállalkozók segítségét ehhez a projekthez, és több jóérzésű vállalkozás segített is térkővel, kaviccsal vagy vitorlás árnyékolót vásárolt a gyermekeknek, hogy akkor is tudjanak játszani az udvaron, ha nagyon melegen tűz a nap. Ha kell, a saját két kezemmel ugyanúgy dolgoztam, mint a szakemberek. Mindemellett fontosnak tartom a város sportéletének támogatását, vállalkozó baráti körömmel együtt segítem a ZTE futballcsapatát, a stadionmegnyitóra például 1500 jegyet vásároltam, amit rendőröknek, mentősöknek, tűzoltóknak, kórházi dolgozóknak, illetve ovis szülőknek adományoztunk. A Zalaegerszegi Judo Sportegyesület fő támogatója az étterem, valamint a birkózókat és a karatésokat is segítem. A gyermeknapon rendezett dzsúdóversenyre légvárat állíttattam fel és 1500 vattacukrot osztottak szét ajándékként. A szívemben a gyermekek és az idősek számára mindig van idő és hely, és nem azért adok, hogy várjak érte valamit cserébe.

Minden óvódás meghívót kapott
Fotó: Inhof András

Pedig számtalanszor a fejemhez vágták, minek csinálod, úgyse fogja visszaadni senki. Nem foglalkoztam vele, közel húszmillió forintot és hat hónapot tettem bele abba, hogy örömet szerezzek másoknak. Hiszen adni jó, adni öröm, pénzt, szeretetet, megbecsülést, figyelmet, időt. Úgy vettem észre, hogy a kezdeményezésem hatással volt a városra, valamiféle lavinát indított el a zalaegerszegi vállalkozók lelkében, egyre többen követik a jó példát. Bejegyzés alatt áll a Zrinszki Alapítvány, a célja pedig hivatalosan is az lesz, hogy minél több jó cselekedetet valósítson meg és programokat szervezzen.

Az év étterme idén a gyermekekről sem feledkezett el
Fotó: Inhof András

Kapcsolódó Cikkek

  • A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A vártnál sokkal több nevezővel, remek hangulatban zajlott le szombaton a Balaton-átevezés, amelyet első alkalommal rendezett meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és Fonyód közösen.

  • Példátlan magyar siker!

    Példátlan magyar siker!

    Óriási fieszta volt Debrecenben, hiszen a junior női válogatott világbajnok lett, nyolcadik meccsén is megőrizte veretlenségét az U20-as csapat, így a Norvégia elleni győzelem vébéelsőséget jelentett.

  • Kiállítások Izraelről

    Kiállítások Izraelről

    Július 10-én a Művészetek Házában két kiállítást nyitottak meg, amely a Babits Mihály Kulturális Központ és a Szekszárdi Magyar-Izraeli Baráti Társaság szervezésében Izrael állam függetlenségének 70. évfordulója alkalmából rendeznek.

  • Lezárják a 21-es nógrádi szakaszát

    Lezárják a 21-es nógrádi szakaszát

    Az Ózd-Budapest irányába közlekedőket érintő hír: Tar és Mátraverebély között teljes útzáras terelést vezetnek be július 21-22 között a vadátjáró beemelési munkái miatt.