EUR: 322,77 Ft
CHF: 281,53 Ft
2018. október 21., vasárnap
Orsolya

Egyéb Dunaújváros

Áldott ünnepek a Városháza téren

A keresztény egyházak képviselőinek áldásával és az első adventi gyertya meggyújtásával kezdődött az adventi forgatag Dunaújvárosban, a Városháza téren. A december végéig tartó rendezvénysorozaton mindennap főleg helyi fellépők színpadi műsora, valamint az adventi vásár kínálata várja a kilátogatókat. 

Dr. Galambos Dénes, a térség országgyűlési képviselője nyitotta meg az első adventi vasárnap műsorát a Városháza téren. Ezt követően a történelmi egyházakat képviselő lelkipásztorok mondtak beszédet: Szeleczki Csaba katolikus plébánoshelyettes, Kovács István görög katolikus parókus, Stermeczki András evangélikus és Böttger Antal református lelkész.


dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő és a történelmi egyházak lelki pásztorai mondtak beszédet a megnyitón

 

Az eseményen meggyújtották az első adventi gyertyát, és megáldották az új Betlehemet, amelyet a Városháza téren láthatnak az érdeklődők. Az adventi forgatag műsorfolyama egészen karácsonyig mindennap várja a térre kilátogatókat.

Kapcsolódó Cikkek