2018. október 20., szombat
Vendel

Belföld

Baukó Éva: Szexuális ajánlatot tett Havas

Marton László és Kerényi Miklós Gábor után most egy újabb nagy halat vádolnak szexuális zaklatással. Ezúttal az ismert tévés, Havas Henrik került célkeresztbe. A korábban több valóságshow-ban is szereplő Baukó Éva azt állítja: nyolc évvel ezelőtt történt a dolog, amikor Havas személyi asszisztense volt.

„Próbáltam elfelejteni, elfojtani – nem ment. Ez is közrejátszott abban, hogy az italhoz nyúltam, ezért voltak visszatérő depressziós időszakaim, ez okozta a pánikbetegségemet is. Eddig csak a környezetem tudta, hogyan molesztáltak szexuálisan a munkahelyemen, de a közelmúltban napvilágot látott hasonló esetek miatt úgy döntöttem: én is elmondom, mi történt. Tudja meg mindenki, hogyan zsarolt meg egy illető azzal, hogy tönkreteszi a karrieremet, ha nem leszek a szeretője. Azóta is mindig görcsbe rándul a gyomrom, ahányszor meglátom ezt az embert a tévében. Azt az embert, akiben megbíztam, akire végtelenül felnéztem, és akit tiszteltem. Pár hónapig a személyi asszisztense voltam, azt hittem, ez lesz álmaim állása. Aztán kiderült, hogy ez a férfi, a híres ember egy könyörtelen zsarnok, egy szexuális ragadozó. Üzenem neki: tudom, hogy másoknak is tönkretetted az életét! Eddig én féltem. Már nyolc éve élek ebben, most átadok neked belőle egy kicsit… Ugye, milyen rohadt érzés???” – írta a Facebookon Baukó Éva.


Baukó Éva
Forrás: Facebook

A posztban nem nevezte meg zaklatóját, de a Lokálnak elárulta: Havas Henrikről van szó, akinek pár hónapon át volt a személyi asszisztense.

– Sokat civódtam magamban, hogy újra előálljak-e ezzel a szörnyűséggel, amihez a lökést Sárosdi Lilla kiállása adta meg – mondta lapunknak Baukó Éva, aki szerint az eset nyolc éve történt, de mivel akkor még nem volt celeb, senkit nem érdekelt ez a történet.


– Én mindig felnéztem a Tanár úrra. Egyik példaképem volt. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyet tesz. Először csak ebédelni hívott munka közben, majd vacsorázni is. Egyre durvább ajánlatokat tett, hogy teljesítsem minden szexuális kívánságát, cserébe ő finanszírozza a tanulmányaimat és minden egyebet. Ettől én teljesen elzárkóztam. Először udvariasan, majd határozottan, mert egyre erőszakosabbá vált. Végül elnézést kért, majd másnap kirúgott, amit egyáltalán nem bántam. Engem mindez annyira megviselt, hogy ezért is kezdtem el inni – mesélte Éva, aki nem akarja beperelni Havast, mint mondja, számára óriási megkönnyebbülést jelent, hogy mindezt kiírhatta magából.

Havas Henrik (Fotó: Máté Krisztián)

„Tudott róla a testvérem, akinek szinte mindennap elmeséltem, hogy megint zaklatott, a nagymamám, aki fel is hívta, szóval nem volt ez titok. Én az igazat mondtam akkor is, most is, ha be akar perelni, állok elébe. Erre akkoriban sem került sor” – mondta 2011-ben a Velvetnek Baukó.

Lapunk felhívta az ügyben Havas Henriket is, de a tévés érdemben nem reagált Baukó Éva vádjaira.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek