EUR: 323,05 Ft
CHF: 286,52 Ft
2019. január 16., szerda
Gusztáv

Külföld

Befejezik az eltűnt tengeralattjáró legénységének kimentésére tett kísérleteket

Az argentin haditengerészet befejezi a két hete eltűnt tengeralattjáró legénységének kimentésére irányuló kísérleteket, de a hajó utáni kutatás folytatódik – jelentette be csütörtökön Buenos Airesben egy szóvivő. Az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy a keresésben az orosz haditengerészet is részt vesz.

A San Juan nevű járműről utoljára november 15-én érkezett hír. Szakértők azt mondták, hogy egy hétre, legfeljebb tíz napra van készletük levegőből. A 44 fős legénység túléléséhez fűzött reményeket nagyrészt szertefoszlatták azok a jelentések, amelyek szerint víz alatti robbanást észleltek abban a térségben, ahonnan utoljára jelentkeztek be.


Több mint kétszer annyi nap telt el, mint amennyi alatt reményt lehetett fűzni a tengerészek megmentéséhez – mondta a szóvivő.

Közölte ugyanakkor, hogy folytatják a tengeralattjáró felkutatását célzó műveletet, amelyhez külföldi segítséget is igénybe vesznek. Az orosz védelmi minisztérium közölte pénteken, hogy az orosz haditengerészet mentőcsapata is a térségbe indult az Islas Malvinas argentin hadihajó fedélzetén, hogy részt vegyen az eltűnt tengeralattjáró utáni kutatásban.


A San Juan eltűnése előtt a kapitány az egyik akkumulátorkamrában keletkezett elektromos problémáról számolt be, és ezt követően kapott parancsot arra, hogy térjen vissza a fővárostól 400 kilométerre délre lévő Mar del Plata-i támaszpontjára. Korábbi közlések szerint a hadihajó november 13-án indult vissza az ország legdélebbi csücskéből, Ushuaia kikötőjéből.

A haderőnem szóvivője, Enrique Balbi hétfőn újságíróknak elárulta: a kapitány akkor arról számolt be, hogy víz ömlött be a hajó légszívóján keresztül, miközben éppen zajlott az akkumulátorok töltése. A víz a szellőztetőrendszeren keresztül folyt be a hajóorrba, az ott lévő egyik akkumulátorrekeszbe, ahol a csatlakozókon rövidzárlatot és tüzet okozott, de azt eloltották. Hogy később mi történt, azt még nem tudni.

A szóvivő közölte, hogy közel másfélmillió négyzetmérföld óceánfeneket kutattak át radarral, de nem találták nyomát a tengeralattjárónak. A sikertelen mentésben 28 hajó, kilenc repülőgép és 4 ezer ember vett részt 18 országból.

 

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Így manipulálták a sajtót Sorosék

    Így manipulálták a sajtót Sorosék

    Rendszeresen írtak jelentéseket a  Soros-alapítvány vezetői Soros Györgynek a migrációs nyomás növekedésével. A migránsok számán és összetételén túl arról is beszámoltak, hogy miként tálalják ezt a közvélemény elé.

  • Hamburgert szolgált fel a Fehér Házban Trump

    Hamburgert szolgált fel a Fehér Házban Trump

    Az amerikai elnök, Donald Trump óriási hamburger party-t rendezett a Fehér Házban. Az elnök nem furcsa hóbortjának köszönhetően szolgált fel a patinás környezetben többféle gyorséttermi fogást, hanem a több mint három hete tartó részleges kormányzati leállás miatt – a Fehér Ház személyzetének többsége szabadságon van– volt kénytelen ezzel fogadni az amerikai főiskolai futball-bajnokság győztes csapatát.