2018. október 22., hétfő
Előd

Egyéb XIII.kerület

Bencsik András Angyalföldön járt

A nemzeti konzultációval kapcsolatos egyik XIII. kerületi fórum vendége a Demokrata című hetilap főszerkesztője, Bencsik András volt. Örömmel nyugtázta, hogy még ebben a kiemelkedő baloldali fellegvárban is telt ház várta az előadását.

Elmondta, azért vesz részt szívesen a nemzeti konzultációval kapcsolatos fórumokon, mert személyes felelősséget érez, hogy felhívja a figyelmet a ránk leselkedő veszélyre. Az ENSZ hivatalos adatai alapján 2050-re Afrika és Ázsia lakossága kb. 2,5 milliárddal nő, míg Európáé közel 40 millióval csökken.


Az angyalföldi fúrumon Bencsik Andrást Harrach Tamás képviselő látta vendégül

Ha ennek a tömegnek csak 10 százaléka indul el a vízhiány és az éhezés miatt, akkor is árvíz módjára árasztják el Európát. Hozzátette, jelenleg két lehetőség áll a földrész népei előtt: „Vagy homokzsákkal védik otthonaikat a beözönlő víztömegtől vagy együtt úsznak az árral. Nincs mérlegelési helyzet.”

Telt ház várta a Demokrata főszerkesztőjét

Történelmi párhuzamként hozta fel a XVI–XVII. századi amerikai történelmet, ahol az ottani őslakos indiánokat legyőzték a migráns európai hódítók, és kiirtották az ott élő évezredes kultúrát és népcsoportokat. Még nincs nagy baj, de már partra szálltak az első csoportok. A folyamat elindult, ám most még megállítható. Ehhez viszont erős európai összefogásra van szükség, amire jelenleg kicsi az esély. A nemzeti konzultáció egy erőteljes kézfogás a kormány és a választók között. Fontos érv Orbán Viktor kezében a brüsszeli bürokraták elleni küzdelemben.

Kapcsolódó Cikkek