2019. január 16., szerda
Gusztáv

Egyéb X.kerület

Digitális fejlesztés a kerületi iskolákban

Hatalmas informatikai korszerűsítést hajt végre a kormány a budapesti és Pest megyei iskolákban, ahol összesen húszezer számítógép és laptop, valamint hétezer projektor segíti hamarosan a diákok és a tanárok munkáját. Kőbányára is szép számban jutott az eszközökből.

A X. kerület tizenhat köznevelési intézménye összesen 381 asztali számítógépet és monitort, 173 laptopot és 173 projektort vehetett át karácsony előtt. A korszerű gépeket a Szent László Gimnáziumban György István kormánymegbízott, Kovács Róbert polgármester és Varjúné dr. Fekete Ildikó tankerületi vezető adta át az iskolaigazgatónak.


Kovács Róbert polgármester le is tesztelte a készülékeket

György István felhívta a figyelmet, hogy soha nem látott mértékű fejlesztést hajt végre a kormány az iskolákban, amelynek során a központi régió 650 iskolájába összesen 6,2 milliárd forint értékben szereztek be eszközöket hazai forrásból. Mint mondta, az oktatás stratégiai ágazat, amelyet az átalakítások után mára nyugodtabb időszak és a kibontakozás jellemez. Kovács Róbert polgármester hangsúlyozta, Kőbánya továbbra is igyekszik támogatni a kerület közoktatási rendszerét. Emlékeztetett, a gyerekek mindennapjainak részei az informatikai eszközök, és mára elképzelhetetlen nélkülük az oktatás.

Ez csak a kezdet, jövőre tabletek és széles sávú internet is érkezik

– Egyszerre ilyen mennyiségű eszköz érkezésére régen volt példa – hangsúlyozta a tankerület vezetője, aki hozzátette, tavasszal tabletek beszerzésével és a széles sávú internet kiépítésével folytatódnak a fejlesztések. A gimnázium igazgatója, Sárkány Péter pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a gépek  a legkorszerűbb technikát képviselik. Kiemelte: a projektorok a szemléltetésben, élményszerű munkában segítik a pedagógusokat, a szaktantermekben elhelyezett számítógépeket pedig a kiscsoportos projektmunkák során is használhatják a diákok.


Kapcsolódó Cikkek

  • Hurrá, havas új év!

    Hurrá, havas új év!

    Havazással köszöntött be az új év első hétvégéje. A Normafán és a budai hegyekben megjelentek a környéken élő családok, előkerültek a szánkók és a csúszkák, de volt, aki egyszerűen túrázni ment fel a hegyekbe, hogy a csodálatos tájban gyönyörködve tegyen kirándulást.

  • Jégtáncoljunk!

    Jégtáncoljunk!

    Egészen február végéig várja a téli sportok kedvelőit Csepel jégpályája a Szent Imre téren, amelyet a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Team Passion jégtáncszakosztálya tagjainak produkciójával nyitottak meg.

  • Sziesztakorizás

    Sziesztakorizás

    Február végéig várja a jégkorcsolyapálya a Szieszta Pontra látogató kicsiket és nagyokat. A téli sportot kedvelő kerületi lakosok hétfőtől vasárnapig 8–14 óráig, valamint 15–20 óráig tudják használni a jégpályát.