EUR: 317,92 Ft
CHF: 280,51 Ft
2019. január 23., szerda
Rajmund, Zelma

Belföld

Fazekas Sándor: Jól dolgoztak a magyar gazdák

A gazdák jól dolgoztak 2017-ben, ennek is köszönhető, hogy bár szeszélyes volt az időjárás, az elmúlt évekre visszatekintve is kiegyenlített a mezőgazdaság – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.

A pénteki lapszámban megjelent interjúból az is kiderül, hogy a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban 2010-ben 294 ezren dolgoztak, most pedig 360 ezren, azaz mintegy 70 ezer munkahely jött létre 2017 harmadik negyedévéig. Ez azt mutatja, hogy a lehetőségeket jól kihasználtuk, de mutatja azt is, hogy még több munkavállalóra lesz szükség a mezőgazdaságban – mondta a miniszter -, mert folyamatosan nő az igény a minőségi magyar élelmiszerek iránt itthon és külföldön egyaránt.


Az Európai Unió Közös Agrárpolitikájával kapcsolatban kiemelte: Magyarországnak az az érdeke, hogy a jelenlegi támogatási rendszer ne változzon meg, hogy a gazdák versenyképesek maradjanak, és hogy a minőségi élelmiszereket is méltányos áron vásárolhassák meg a fogyasztók. “Mi az agrárközéposztályt támogatjuk, ezért is csökkentettük a nagygazdaságok területalapú támogatását az elmúlt években, emiatt folyamatos sajtótámadások vannak a nagybirtok- és GMO-párti, levitézlett agrárpolitikusok részéről, akik, amikor hivatalban voltak, csak csődtömeget hagytak maguk után” – mondta.

Keményen és határozottan harcol Magyarország az ellen, hogy a migrációból fakadó feladatok finanszírozását az agrárköltségvetésből valósítsák meg – hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve: nem lehet a migrációt a gazdáknak járó támogatásokból fedezni. “Mi eleve a betelepítés ellen vagyunk, az agrártámogatások pedig nem ajándékot jelentenek az unió részéről, amit meg lehet vonni, aki pedig jól viselkedik, az mégis kap.” – szögezte le Fazekas Sándor.


További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Tízmilliókkal éleszti újra az Iránytű Intézetet a Jobbik

    Tízmilliókkal éleszti újra az Iránytű Intézetet a Jobbik

    Több mint 57 millió forintos megbízást kapott az Iránytű Intézet a Jobbik frakciójától – derül ki az Országgyűlés honlapján feltüntetett szerződésekből. A Magyar Idők szerdai számában megjelent cikk szerint a Gyöngyösi Márton pártelnökhelyettes és Forrai Richárd által aláírt két megbízás két, illetve három hétre szólt tavaly novemberben és decemberben.