2019. január 18., péntek
Piroska

Egyéb Székesfehérvár

Fejér a legsikeresebb megyék között

A Holland Királyság Nagykövetségével közösen adott otthont november utolsó napján a kamara a Holland üzleti fórumnak, a Gazdaság Házában. Fejér megyében a nagyvállalatok mellett a kicsik is a dinamikus növekedés motorjai.

Üzleti kapcsolatépítést, gazdasági-kereskedelmi lehetőséget kínált a résztvevőknek a Holland üzleti fórum. A holland piac után érdeklődő vállalkozók az ország gazdasági környezetével, üzleti-kooperációs és befektetési lehetőségeivel, jogi környezetével ismerkedhettek meg.


A holland piac után érdeklődő vállalkozóknak nyújtott mankót a fórum Fotó: FMKIK

A Holland Királyság nagykövete, René van Hell a hollandiai befektetési lehetőségekről tartott előadásában kiemelte: A holland üzleti életben rendkívül fontos a fenntarthatóság. Hozzátette, a magyarországi viszonyokhoz képest a holland kevésbé tekintélyelvű, és meghatározó számukra a határidők betartása.
A rendezvény után egy gazdasági fórum keretében bemutatták a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (FMKIK) partnereivel közösen összeállított Gazdasági Körkép 2017 című kiadványt. A magazin egyfajta összefoglaló a 2016. évi megyei gazdasági folyamatokról, a kiadvány az FMKIK kiadásában és a NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóság, valamint a Központi Statisztikai Hivatal közreműködésével készült. Tárgyilagos, hiteles képet ad a vállalkozások számára. Regisztrálja és bemutatja azt az emberi akarat, hit, kreativitás és munka által összerakott értéktömeget, ami nemcsak a vállalkozások érdekét szolgálja, hanem a társadalom megélhetőségét, boldogulását és fejlődését, továbbá biztosítja a közteherviselést – hangzott el.

Kapcsolódó Cikkek

  • Ön is segíthet a beteg édesapán!

    Ön is segíthet a beteg édesapán!

    Tomek Zoltán élete csatáját vívja. Ismét. A Nyíregyháza Spartacus szurkolójának megsegítésére árverés indult: egy olyan Szpari felsőre lehet licitálni, melyet válogatott labdarúgók írtak alá – olvasható a nyíregyházi focicsapat hivatalos facebook oldalán.

  • Kibérelhető a civil ház

    Kibérelhető a civil ház

    Megújult a kerületi önkormányzat Civilháza – volt Corvini Domini épülete – a Táncsics utca 10. szám alatt. A felújítás költsége közel 35 millió forint. Az épület felújítása kívül-belül a Kerületgazda Szolgáltató Szervezet munkáját dicséri.