2018. október 23., kedd
Gyöngyi

Külföld

Gyilkosságért körözik a boldogságügyi minisztert

Hajtóvadászatot indított a rendőrség az egyik indiai állam boldogságügyi minisztere után, akit azzal gyanúsítanak, hogy köze volt egy politikai ellenfelének 2009-es meggyilkolásához.

Lal Szingh Arja miniszter, akinek egyetlen feladata az, hogy boldoggá tegye Madhja Prades állam 70 millió lakosát, az után tűnt el, hogy egy bíróság elrendelte letartóztatását a nyolc évvel ezelőtti gyilkossági ügyben.


A rendőrség közölte: bízik abban, hogy sikerül elfogni az 53 éves kormánypárti politikust december 19-ig, amikor meg kell jelennie a bíróság előtt.

Januárban Madhja Prades lett az első indiai állam, amely boldogságügyi minisztert nevezett ki a kis himalájai szomszéd, Bhután példáját követve.

A bhutáni “bruttó nemzeti boldogság” mintájára az indiai állam is saját boldogságindexet szándékozik bevezetni, hogy eltávolodjon a hagyományos közgazdasági mérőszámoktól.

A boldogságért és az egymás iránti toleranciáért felelős miniszter kinevezésén túl a helyi kormány szociális programokat is ígért, így jóga- és meditációs tanfolyamokat, az időseknek ingyenes vallási zarándoklatokat.

A kormányzati ígéret szerint pszichológusok mennek majd az emberek közé, hogy elmagyarázzák nekik, miként lehetnek boldogok.

Kapcsolódó Cikkek