2018. május 22., kedd
Júlia, Rita

Belföld

Készüljön fel, mert szombaton elviheti a szél

Reggelig közepesen és erősen felhős időszakok egyaránt lesznek. A Nyírségben gyenge havazás, szitálás előfordulhat.

Éjszaka főként keleten ködfoltok képződhetnek, ott ónos szitálás is lehet. Szombaton többnyire erősen felhős lesz az ég, de időnként felszakadozik a felhőzet, rövid napos időszakok is lehetnek, majd délután északkeleten, keleten megvastagszik a felhőzet. A délutáni óráktól északkeleten néhol havazás, havas eső, estefelé az északkeleti határnál ónos eső kialakulhat. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik, szombaton néhol viharos közeli széllökések is lehetnek.


A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +4 fok között várható, de északkeleten, keleten a kevésbé felhős, havas tájakon -3, -4 fok is előfordulhat.

A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 2 és 7 fok között alakul.

Kapcsolódó Cikkek

  • Saci néni lett az év tanára

    Saci néni lett az év tanára

    Interjút adott a Lokálnak az a budapesti pedagógus, aki a minap egy anyaországi és két külhoni kollégájával együtt kapta meg az Év tanára 2018 címet. A díjazottak személyére pedagógusszervezetek és diákközösségek egyaránt tehettek javaslatot.

  • Ma szétszakadhat a Jobbik

    Ma szétszakadhat a Jobbik

    Ma jár le az a határidő, amit magának szabott a Jobbik elnöki pozíciójáért induló harcban alulmaradt Toroczkai László. Ásotthalom polgármestere arról dönt, hogy a párt tagja marad-e, vagy a mögötte állókkal más úton indul el.

  • Dübörög a lombikturizmus

    Dübörög a lombikturizmus

    Egyre több külföldi látogat hazánkba, hogy részt vegyen a magyarországi lombikprogramban. Beszámolóikból kiderül, hogy a hazai egészségügyet érő kritikák ellenére a magyarországi meddőségi kezelések, beültetések elvégzésének színvonala  kiemelkedő a közép-európai térségben.

  • Orbán: Mi vagyunk Európa jövője

    Orbán: Mi vagyunk Európa jövője

    “Az Európai Unió leggyorsabban fejlődő régióját Közép-Európa országai adják. 1990-ben még Európa volt a mi jövőnk, ma pedig mi vagyunk Európa jövője” – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Parlamentben, a negyedik Orbán-kormány minisztereinek eskütétele előtt.