2018. október 20., szombat
Vendel

Belföld

Megint cigányozott a Jobbik

Újra szánalmas magyarázkodásba kezdett a Jobbik, miután egyik képviselőjük cigányozott egy jó nagyot. Ágoston Tibor, a párt helyi képviselője a debreceni közgyűlésben fakadt ki, eléggé félreérthetően egy tehetséggondozó program díjazottjának származása miatt. Megint kibújt a szög a zsákból.

Hatalmas felháborodást keltett Debrecenben a Jobbik egyik önkormányzati képviselője, amikor az egyik iskola diákjának feltételezett etnikai hovatartozására tett megjegyzést. A képviselő-testületi ülésen ösztöndíjak odaítéléséről döntöttek, amikor a jobbikos Ágoston Tibor kifakadt, mert szerinte az egyik jelölt diáknak nem járna támogatás. Ekkor mondta azt, hogy az Arany János Tehetséggondozó Program helyett akkor inkább hívják „Rostás Winnetou” programnak a felzárkóztatót – írja a Hirado.hu


A Jobbik viselkedése is felháborító: előbb egy olyan közleményt adtak ki, amelyben gyakorlatilag megismétlik képviselőjük rasszista kijelentését.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt


– Ágoston Tibor képviselő úr válaszában nyilván tévedett, ugyanis Rostás Winnetou Tehetséggondozó nevű intézmény létezéséről nem találtunk semmilyen információt – közölte Vona Gábor pártja. Ez egyébként jól mutatja, mennyire álságos és hazug Simicska Lajos csicskapártjának cukiskodása.

Ezek után azt hihetnénk, nincs lejjebb, de a Jobbik bizonyította, hogy mégis: a rasszizmusukat ugyanis egy ordas hazugsággal tetézték. – Ágoston Tibornak – állítása szerint – nem volt tudomása a két támogatandó gyermek származásáról – közölték. Ezt valószínűleg maguk sem hiszik, de lelkük rajta. A hatalmas felháborodás után a Jobbik belső vizsgálatot indított az ügyben, azt ígérik, az ügynek lesz következménye.

Ezek után persze nem meglepő, hogy a most cigányozó Ágoston Tibor korábban zsidózott is. 2014-ben egy második világháborús megemlékezésen a holokauszton viccelődött, és „holokamut” emlegetett. Ekkor is szánalmas magyarázkodással állt elő, azt mondta „nyelvbotlás” volt. Az ügyben indult bírósági eljáráson pedig már a holokauszt sok millió zsidó áldozatának számán kezdett el vitatkozni. Végül 2016-ban 750 ezres pénzbüntetésre ítélték.


MTI Fotó: Kovács Tamás

 

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek