2018. október 16., kedd
Gál

Belföld

Németh Zsolt: A V4 kiáll az EU nyugat-balkáni bővítése és a közös kül- és biztonságpolitika mellett

A visegrádi országok (V4) kiállnak az Európai Unió nyugat-balkáni bővítése és az EU közös kül- és biztonságpolitikájának megerősítése mellett – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke csütörtökön az Országházban.

A visegrádi országok külügyi bizottságainak találkozóját lezáró sajtótájékoztatón Németh Zsolt kiemelte: a Nyugat-Balkán helyzetét prioritásnak tartják, mert “addig Európa nem tekinthető teljesnek”, amíg ezek az országok nem tagjai az EU-nak. A találkozó szerdai napján részt vett a szerbiai, a montenegrói, a koszovói és az albániai külügyi bizottság delegációja.


Németh Zsolt emlékeztetett: Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke 2025-ben határozta meg azt a dátumot, amikor az első nyugat-balkáni ország csatlakozhat az unióhoz, de remélhetőleg addig is minél többen teljesítik a feltételeket. A V4 elkötelezett Európa újraegyesítése mellett, mert a visegrádi országok is ennek a törekvésnek köszönhetik, hogy az EU és NATO tagjai lehettek – mutatott rá. Úgy vélte, a nyugat-balkáni bővítés sok gazdasági és biztonságpolitikai lehetőséget jelent Európának és különösen Közép-Európának.

Németh Zsolt közölte: az EU közös kül- és biztonságpolitikáját illetően nagy hangsúlyt kell helyezni a külső határok védelmére és a közép-európai térségre. Úgy látja, a Nyugat-Balkán és a keleti partnerség országaira is nagy figyelmet kell fordítani, továbbá a NATO-val összhangban kell megvalósítani a közös kül- és biztonságpolitikai célokat.


Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke kitért arra: a V4-es külügyi bizottságok elnökei rendszeresen találkoznak, de most a magyar elnökség egy új parlamenti találkozórendet indított. Hat parlamenti bizottság tagjai konzultálnak, a mostani volt a második ilyen jellegű rendezvény. Korábban az európai ügyek bizottságai találkoztak, a későbbiekben pedig a népjóléti, a mezőgazdasági, a gazdasági és a védelmi bizottságok tagjai egyeztetnek – magyarázta. Hozzátette: a tervek szerint március elején a bizottságoknak és a házelnököknek együttes ülést rendeznek Budapesten.

A sajtótájékoztatón Frantisek Sebej, a szlovák külügyi bizottság elnöke elmondta: nagyon eredményes volt a találkozó, hiszen sikerült egyetérteni a közös nyilatkozatról, amelyben a nyugat-balkáni bővítés és a közös kül- és védelempolitika fontosságát hangsúlyozzák. Ez azt jelenti, hogy a legfontosabb ügyekben a V4-es országok csaknem teljesen egyetértenek – vélekedett.

Tomasz Grodzki, a lengyel külügyi bizottság vezetője hangsúlyozta: a V4-es partnerek egyetértenek abban, hogy közösek az érdekeik a biztonságpolitikát és az EU jövőjét illetően, és nagyon hatékonyan tudnak együttműködni ezekben a kérdésekben. Lehet, hogy lassú és sokszor nem könnyű az integrációs folyamat a nyugat-balkáni országok számára, de kétségtelen, hogy sikerrel zárul, és “eltűnik a jelenlegi fekete folt Európa térképén” – fogalmazott.

Karel Schwarzenberg, a cseh delegáció vezetője közölte: a V4-es országok fontos érdeke, hogy közösen segítsék a nyugat-balkáni régiót a közeledésben az Európai Unióhoz.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Fegyvereket foglaltak le Miskolcon

    Fegyvereket foglaltak le Miskolcon

    Engedély nélkül tartott fegyvereket foglalt le a rendőrség Miskolcon – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel kedden.

  • Szavaztak! Elfogadták a Soros-Sargentini jelentést visszautasító határozatot

    Szavaztak! Elfogadták a Soros-Sargentini jelentést visszautasító határozatot

    Megszavazta a parlament kedden a Magyarország szuverenitásának megvédéséről és az országgal szembeni rágalmak visszautasításáról szóló, a Sargentini-jelentés elleni határozatot, amely arra szólítja fel a kormányt: ne engedjen a zsarolásnak, utasítsa vissza a Magyarországot ért valótlan vádakat, és jogi úton is lépjen fel a csalással elfogadott, Magyarországot rágalmazó jelentéssel szemben.