2018. október 20., szombat
Vendel

Belföld

Simicskó: Két Airbust vesz a Magyar Honvédség

Két A319-es Airbust vásárol a Magyar Honvédség – jelentette be a honvédelmi miniszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Simicskó István hozzátette: a gépek a honvédség hadrendjébe kerülnek.

A honvédség nem kormánygépeket vásárol – szögezte le a politikus, aki elmondta, hogy a repülők beszerzése előtt egy munkacsoport megvizsgálta, milyen módon fejlesztik hadseregük légi szállító képességét más országok.


A két Airbus néhány héten belül megérkezik. A tervek szerint tavasszal már ezekkel utazik az afganisztáni váltás – mondta Simicskó István.

A miniszter elmondta: az A319-es gépek újonnan 70-80 millió euróba kerülnek, a két 8-9 éves gépet ennek kevesebb mint feléért vették.


Simicskó István kifejtette: céljuk a Magyar Honvédség folyamatos, ütemezett fejlesztése, ennek érdekében állították össze a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programot. Ennek első eleme, amely a katonák megbecsülését, egyéni felszerelésének modernizálását érinti, már megkezdődött. A következő lépés a Magyar Honvédség légi szállítási képességének kialakítása. Ennek szükségességében az ellenzékkel is “egyetértés mutatkozik” – mondta.

A miniszter kiemelte: a Magyar Honvédség 14 országban lát el missziós feladatot, így a katonák szállítását, kimenekítését, adott esetben a magyar állampolgárok kimentését válságövezetből is biztosítani kell.

A repülőgépek beszerzésével megszűnik az a “méltatlan és szégyenteljes helyzet”, hogy Magyarország másoknak van kiszolgáltatva – szögezte le.

Simicskó István közölte: az An-26-os gépek 40-45 évesek, le kell váltani őket, ezért tendert írnak ki új szállítógépek beszerzésére.

A következő időszakban a honvédség légiszállítási-képességét tekintve “érdemi változások” lesznek – mondta a honvédelmi miniszter.

Benkő Tibor vezérkari főnök felidézte, hogy többször került kiszolgáltatott helyzetbe a Magyar Honvédség a megfelelő légi kapacitás hiánya miatt, például Irakban, amikor a polgári légiforgalmat letiltották.

Idén 55 alkalommal kellett repülőgépet bérelni a honvédségnek. Tavaly és idén pedig többször kellett műveleti területről sürgősséggel hazaszállítani katonákat – tette hozzá.

A vezérkari főnök szerint a Magyar Honvédség “történelmi pillanatokat” él meg. Közölte: amióta – mintegy 43 éve – katona, nem volt olyan jellegű fejlesztés, mint a Zrínyi 2026 program “repülőképességi elemei”.

Benkő Tibor azt mondta: a két Airbust kedvező ár-érték arányban sikerült beszerezni.

A beszerzési összeg nemcsak a gépeket, hanem a hajózó állomány és a technikai személyzet kiképzését, felkészítését és a kecskeméti repülőtér üzemeltetési feltételeinek megteremtését is fedezi – közölte.

A vezérkari főnök elmondta: az Airbusok különböző katonai feladatok ellátására alkalmas csapatszállító repülőgépek. Elsősorban a személyi állomány és egyéni felszereléseik szállítására szolgálnak, de arra is alkalmasak, hogy műveleti területről, illetve katasztrófa sújtotta helyekről sérülteket, betegeket mentsenek ki – mondta Benkő Tibor.

Kiemelte: a stratégiai légiszállító-képesség megteremtésének minden technikai, logisztikai és személyi feltételét magyar bázison teremtik meg.

Ennek része a magyarországi pilótaképzés, amely magába foglalja az alap katonai pilóták, a Gripen harcászati pilóták és a helikopter-vezetők képzését is.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek