2019. január 18., péntek
Piroska

Egyéb Székesfehérvár

Szebbé tették az ünnepet 

Az Alba Fehérvár kosárlabdacsapata, valamint a Fehérvár KC női kézilabdacsapata immár hatodik éve szervezett adományosztást a Szegényeket Támogató Alapítvánnyal és a város önkormányzatával karöltve.

Mindkét sportág képviselői teljes létszámban vettek részt az eseményen, a játékosok mellett a szakmai stáb tagjai is tiszteletüket tették a Gáz utcai sportcsarnok aulájában.
– Sportolóink jóvoltából édességeket és déligyümölcsöket kaptak a nebulók, idén pedig két szponzorunk is csatlakozott a jótékonykodáshoz, akik vitaminokat, tortát és kalácsot vittek a gyerekeknek – mondta el az eseményt évek óta lelkesen szervező marketingvezető, Horváth Éva, aki azt is hozzátette, a tortát kisorsolták a jelenlévők között, a szerencsés nyertes Tóthné Törzsök Katalin családja lett.


A kosarasoktól édességeket és déligyümölcsöket kaptak a nebulók Fotó: ÖKK, Simon Erika

Ötven, nehéz körülmények között élő család ünnepét tették boldogabbá a sportolók, valamint a kezdeményezés támogatói. A rendezvényen részt vett Viza Attila és Deák Lajosné önkormányzati képviselő, a SZETA képviseletében Zugor Zsuzsanna elnök és Szontágné Kovács Erika irodavezető, Selyem Bernadett, a PatikaPlus kereskedelmi igazgatója, Karóczky Máté, a Lakeside Hotel menedzsere, Balássi Imre, az Alba Fehérvár KC elnöke, valamint Simon Balázs a kosarasok ügyvezetője.

Kapcsolódó Cikkek

  • Ön is segíthet a beteg édesapán!

    Ön is segíthet a beteg édesapán!

    Tomek Zoltán élete csatáját vívja. Ismét. A Nyíregyháza Spartacus szurkolójának megsegítésére árverés indult: egy olyan Szpari felsőre lehet licitálni, melyet válogatott labdarúgók írtak alá – olvasható a nyíregyházi focicsapat hivatalos facebook oldalán.

  • Kibérelhető a civil ház

    Kibérelhető a civil ház

    Megújult a kerületi önkormányzat Civilháza – volt Corvini Domini épülete – a Táncsics utca 10. szám alatt. A felújítás költsége közel 35 millió forint. Az épület felújítása kívül-belül a Kerületgazda Szolgáltató Szervezet munkáját dicséri.