2018. október 20., szombat
Vendel

Belföld

Szemét-e a hulladék?

Ha a Krisztina körúton sétál az ember, akkor az első kerület szépséges épületeit mustrálva sok minden eszébe jut, csak éppenséggel az nem, hogy miért aktuális a „Budapesti építkezések hulladékainak kezelése és újra hasznosítása” című konferencia, ahova éppen megérkezik. A BKIK hetedik emeletén csupa-csupa szaktudor, ppt jobbra, ppt balra, jogszabályok, rendeletek, határozatok, sitt meg sehol.

Nem véletlenül, hiszen az hamar kiderült, hogy az építési és bontási hulladék kezelésének és hasznosításának ma már technológiai- és műszaki akadálya nincsen. A kérdés csupán az, hogy Magyarországon mindez hogyan működhet, mi hol tartunk ebben. Merthogy az élet minden területén keletkezik hulladék, de a legkevésbé figyelünk a legfontosabbra, a megelőzésre. Holott az út ki van jelölve: az EU irányelvek felé kell közelednünk, érvényesítenünk kell a jogszabályokban leírtakat. Az emberi egészség védelme, a természeti- és építési környezet megóvása, valamint a fenntartható fejlődés biztosítása tartoznak a kiemelt feladatok közé.


A prioritási sorrend a következő: megelőzés, előkészítés újrahasználatra, újrahasznosítás, újrafeldolgozás, hőhasznosítással történő égetés, és – a legkevésbé kívánt – lerakás. Az EU 2021-re az építési hulladék 70%-os újrahasznosítását irányozta elő. 2030-ig pedig 10% alá kell csökkenteni a lerakást és el kell érni a települési hulladék 65%-os, a csomagolási hulladék 75%-os hasznosítását. Magyarországon körülbelül 100 millió tonna termelési hulladék keletkezik, ennek 30%-át az építő- és építőanyag ipar adja.

De mi a teendő, amennyiben az építőipari hulladékot szállítani kell? Ez először is csakis erre vonatkozó engedély birtokában lehetséges. Inert hulladék minden olyan hulladék, amely kémiai és fizikai értelemben is stabil, biológiai úton nem bomlik, nem éghető, nem oldódik, és sem a környezetre, sem az emberi egészségre semmilyen módon nem ártalmas – még hosszú távon sem.


Túllépve az inert hulladékokon, azért ne hagyjuk figyelmen kívül az EU néhány jövőbeli elvárását sem, többek közt azt, hogy 2030-ig a csomagolás hulladék 75%-ának hasznosítva kell lennie, vagy éppenséggel a roncsautók esetében is elvárt lesz majd a 95%-os hasznosítási arány, melyből legalább 85%-ot anyagában kell újrahasznosítani.

Szóval a címbéli kérdésre – hogy szemét-e a hulladék – a válasz egyértelmű: nem.

Kapcsolódó Cikkek