EUR: 317,86 Ft
CHF: 280,77 Ft
2019. január 21., hétfő
Ágnes

Belföld

Tállai: Több mint 70 ezer cégnek lenne érdemes kivára váltania

Jövőre több mint 70 ezer vállalkozás spórolhat meg jelentős közterhet a kisvállalati adóra (kiva) váltással az adóhatóság számításai szerint, erről az érintetteket tájékoztatják is – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) segít a vállalkozásoknak a megfelelő adózási mód kiválasztásában: azok a vállalkozások, amelyek a kiva választásával a becsült számítások szerint legalább 10 százalékkal kevesebb adót fizetnének, a jövő héten az ügyfélkapun keresztül kapják meg az erről szóló személyes tájékoztatást – fűzte hozzá Tállai András.


A NAV vezetője hangsúlyozta, hogy az adóhivatal szolgáltató jellege már nemcsak abban nyilvánul meg, hogy az idén mintegy 4 millió magánszemély szja-bevallását készítették el, és támogató jellegű ellenőrzéssel több mint 160 ezer adózót mentesítettek a szigorú szankciók alól, de abban is, hogy az adófajták közti választásban is segítik az ügyfeleket.

Tállai András kiemelte: a rendelkezésére álló adatok elemzése alapján a NAV személyes adótanácsot ad. A választásra jogosult cégek 2016. évi számviteli, bevallási és foglalkoztatási adataiból kiindulva kalkuláltak az adóhivatal elemzői, mintha a cég számviteli és egyéb adatai pontosan úgy alakulnának 2018-ban is, mint 2016-ban.


Ahol a rendelkezésre álló adatok ezt lehetővé tették, az adóhivatal számszerűsítette, hogy mennyit takaríthat meg a cég a kivával. A számítások szerint az érintett cégeknek átlagosan 560 ezer forinttal kellene kevesebb adót fizetni, ha 2018-tól a kisvállalati adó szerint adóznának – tette hozzá a NAV vezetője.

Megjegyezte: a kivára év közben is áttérhetnek a cégek, de január 1-jétől a legegyszerűbb az átállás, éppen ezért minden cégnek érdemes még decemberben az NGM honlapján elérhető kiva-kalkulátorral (http://www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/parlamenti-allamtitkarsag/hirek/egy-szazalekponttal-csokken-a-kiva-adoja-jovore-a-valasztasban-segit-az-ngm-kiva-kalkulatora) kiszámolni, hogy mennyi közterhet takaríthatnak meg a kivával, vagy más speciális adózási móddal.

Azoknak a cégeknek is érdemes használniuk a kalkulátort, amelyek nem kapnak tájékoztatást, mert a NAV nem minden cégnél rendelkezik a becsléshez szükséges adatokkal, illetve változhattak a körülmények. Így például, ha valamelyik cég 2016-hoz képest több munkavállalót alkalmaz jövőre, akkor még több közterhet spórolhat meg. A kiva ugyanis a társasági adó mellett kiváltja a munkabért terhelő a szociális hozzájárulási adót és a szakképzési hozzájárulást is – mondta az államtitkár.

Kapcsolódó Cikkek

  • Szánalmasan kevesen tüntettek

    Szánalmasan kevesen tüntettek

    Nagyobb volt a füstje, mint a lángja a szombatra meghirdetett ellenzéki demonstrációsorozatnak, amelynek az volt a célja, hogy leállítsák az országot.

  • Kígyózó sor a Corvin mozi székeiért

    Kígyózó sor a Corvin mozi székeiért

    Óriási volt az érdeklődés a Corvin mozi székei iránt, ugyanis péntek délelőtt 10 és 12 óra között hatalmas tömeg állt sorba, hogy az 1000 forintos régi moziszékekből legalább egyet hazavihessen.

  • A többség elutasítja az ellenzék színjátékát

    A többség elutasítja az ellenzék színjátékát

    A magyar emberek 60 százaléka szerint az ellenzéki pártok és politikusok a hatalomra jutás érdekében használják fel a tüntetések adta szereplési lehetőséget – derült ki a Századvég legfrissebb közvélemény-kutatásából.