EUR: 322,94 Ft
CHF: 286,60 Ft
2019. január 16., szerda
Gusztáv

Egyéb XV.kerület

Több mint hárommilliárdnyi külső forrás érkezett eddig a kerületbe

László Tamás országgyűlési képviselő 2014 óta több mint hárommilliárd forint állami és európai uniós támogatást szerzett kerületi beruházásokra, programokra.

László Tamás a kerületért dolgozik

László Tamás lapunknak elmondta, hogy a baloldal legfőbb vádja folyamatosan az, hogy a Fidesz–KDNP-frakció csak terveket szeretne készíteni a beruházásokhoz, melyekhez nincs meg a szükséges forrás. Tóth Vera DK-s képviselő szavai szerint ez azért van, mert „László Tamás országgyűlési képviselő nem tolja ide talicskával a pénzt”.


– Ebből is látható, hogy Hajdu László közel 17 éves polgármesteri munkája során nem sok minden épült a kerületben, mert ha épült volna központi forrásból bármi, neki és csapatának tudnia kellene, hogy tervek és pontos költségtervezet nélkül nem lehet forrást kérni semmire. Ezzel szemben a Lamperth–Hajdu duó által súlyosan nehezített körülmények között 2014 óta több mint hárommilliárd forint állami és európai uniós támogatást szereztem kerületi beruházásokra, programokra – mondta lapunknak László Tamás.

– Ez a legutóbbi nyertes VEKOP-pályázat másfél milliárdján túl további 1,55 milliárd forintot jelent. Köztük a Neptun utcai iskola felújítására 743 millió forintot, a M3-as bevezető autópálya Wesselényi utca–Szentmihályi út közötti hiányzó zajvédő fal megvalósítására 360 millió forintot, a Zsókavár utcai 69-es villamosvonal felújítására és a végállomás váltócseréjére 180 millió forintot, vagy például a TÉR_KÖZ-pályázaton a Rákos út tereinek megújítására 100 millió forintot. Még ide sorolható a tao-forrásból megvalósítható MLSZ sportpálya fejlesztésének sok száz millió forintja is.


Mindezek ismeretében a baloldal külső fejlesztési források hiányával kapcsolatos vádaskodásának valóságalapja erősen kétségbe vonható, hiszen a XV. kerület látványos fejlődést köszönhet László Tamás országgyűlési képviselőnek és a Fidesz–KDNP-nek – és ha rajtuk múlik, ez a jövőben is így lesz.

Kapcsolódó Cikkek

  • Hurrá, havas új év!

    Hurrá, havas új év!

    Havazással köszöntött be az új év első hétvégéje. A Normafán és a budai hegyekben megjelentek a környéken élő családok, előkerültek a szánkók és a csúszkák, de volt, aki egyszerűen túrázni ment fel a hegyekbe, hogy a csodálatos tájban gyönyörködve tegyen kirándulást.

  • Jégtáncoljunk!

    Jégtáncoljunk!

    Egészen február végéig várja a téli sportok kedvelőit Csepel jégpályája a Szent Imre téren, amelyet a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Team Passion jégtáncszakosztálya tagjainak produkciójával nyitottak meg.

  • Sziesztakorizás

    Sziesztakorizás

    Február végéig várja a jégkorcsolyapálya a Szieszta Pontra látogató kicsiket és nagyokat. A téli sportot kedvelő kerületi lakosok hétfőtől vasárnapig 8–14 óráig, valamint 15–20 óráig tudják használni a jégpályát.