2018. október 16., kedd
Gál

Extra

Top 5 – ezek a legjobb karácsonyi filmek

Bejgli, forralt bor, szeretet és egy jó film – nem kell több ahhoz, hogy tökéletes legyen az ünnepi időszak. Összegyűjtöttük az öt legjobb karácsonyi filmet. Természetesen a Reszkessetek, betörők sem maradhatott le a listáról, de azok is örülni fognak, akik inkább az akciófilmeket szeretik.

+1 kakukktojás
A listát egy kakukktojással kezdjük, mert ezt nem lehet kihagyni! Nemrég mutatták be a Star Wars legújabb részét, Az utolsó jediket. Már alig vártuk, hogy bemutassák és még George Lucas is áradozott róla, de van olyan Star Wars film, amit inkább örökre eltörölne a föld színéről. Sőt, meg is próbálta, mert soha nem adták ki még VHS-en sem a Star Wars Holiday Specialt (Csillagok Háborúja – karácsonyi különkiadását). Ennek az az oka, hogy az eredmény rettentő kellemetlen lett. A sztori szerint Chewbacca hazalátogat a bolygójára és találkozik a feleségével, gyerekével (igen igen kis chewival). A neten azért persze rábukkanhatunk:


5.
Csoda a 34. utcában
1947-es fekete-fehér film, ahol egy férfi azt hiszi, hogy ő a Télapó. Mindenkit elbűvöl a környezetében. Az áruházban ahol Télapóként dolgozik a vevők és az eladók egyaránt úgy érzik, hogy Kringle közelében újra betölti szívüket a karácsony meghitt hangulata. Az áruház pszichológusa azonban másképp látja, szerinte az idős férfi nem normális. Elmegyógyintézetbe akarják küldeni, de előtte bírósági tárgyaláson próbálják eldönteni, hogy kinek van igaza. Ezt a klasszikust kár lenne kihagyni!

Ha szeretnétek megnézni KATT IDE!


4.
Szellemes karácsony és Idétlen időkig
Azaz igazság, hogy nagyon szeretjük Bill Murrayt és kevés olyan lista van, amibe nem csempésszük be valahogy. Itt nem is kellett sokat gondolkozni, ugyanis 1988-ban mutatták be a Szellemes karácsony című filmet, ami az egyik legjobb a Karácsonyi ének feldolgozások közül. A  televíziózás történetének legfiatalabb elnöke, Frank Cross (Bill Murray), gyűlöli a karácsonyt és eltökélt szándéka, hogy az ünnep során is kizárólag csak a nézettségi mutatókat fogja figyelembe venni a program megszerkesztésekor. Mindent elkövet, hogy az elérhető legtöbb nézőt és a legtöbb pénzt facsarja ki az ünnepből. Három szellem meglátogatja és a jövő karácsony szelleme megmutatja, hogy hova vezethet az önteltsége. Az Idétlen időkig filmet is érdemes ilyenkor újra megnézni. Nem kifejezetten karácsonyi film, hisz Murray mindig ugyanazt a február 2-ai napot éli át, de mégis nagyon is fontos a mondanivalója, így az ünnepek előtt. A filmet egyébként Friedrich Nietzsche A vidám tudomány című munkája ihlette. Megoszlanak a vélemények, nyilatkozatok arról, hogy pontosan mennyi ideig tart Murray szenvedése, de állítólag 10 évig, 30-40 évig vagy 10 ezer évig kell ugyanazt a napot átélnie. Mindenesetre a moziban 38 különböző napot lehet megkülönböztetni. Az eredeti forgatókönyv szerint egyébként Rita ébredt volna arra a végén, hogy ezúttal ő kerül időcsapdába és újra és újra át kell élnie ugyanazt a napot. De ezt végül szerencsére elvetették.

3.
Igazából szerelem
Még azoknak is megdobogtatja a szívét, akik nincsenek túlzottan oda a romantikus filmekért. Lehet, hogy túlcsordul az érzelem, de annyira vicces és megható, hogy egy kicsit sem zavaró. A film kezdő képsorai – ahol a reptéren újra találkoznak a szeretteikkel egy hosszú út után az utazók – nem statiszták által eljátszott jelenetek, hanem valódiak. Rejtett kamerákat használtak és csak később kértek engedélyt a készítők. Az egyik legviccesebb érdekesség, hogy Kris Marshall (Colin) visszaadta annak a napnak a gázsiját, amikor a csodaszép amerikai csajok vetkőztek neki. Azt mondta, hogy annyira élvezte az egészet, hogy neki ingyen is megéri.

2
Reszkessetek, betörők!
A Reszkessetek, betörők! mindkét részét idén a TV2-ön láthatják majd a nézők. Szóval nincs karácsony Kevin nélkül…kis túlzással 1990 óta. Ekkor mutatták be ugyanis a mára már kultikussá váló filmet. És hogy mi lehet a titka? Talán az, hogy olyan mint egy élőszereplős rajzfilm és a sok csapda ellenére nem kell attól aggódni, hogy valójában bárkinek is baja esik. A rajongók annyira imádják, hogy a legapróbb részletekről is hosszan tudnak elmélkedni. Például arról, hogy Kevin anyukája miért nem tudja elérni telefonon a kisfiút, ha a rosszcsont némi furfanggal még pizzát is rendel? Az egyik hozzászólü szerint a vezetékeket leszakító fa csak a város fő telefonvonalát vágta el nem pedig azt, amivel a településen belül telefonálhattak. Az összeesküvés-elméletek hívei is szeretik ezt a mozit, mert szerintük ez a film arra a bizonyíték, hogy Elvis Presley él. Szerintük statiszta volt a filmben 13 évvel “állítólagos” halála után. És hogy ezt honnan veszik? Mrs. McCallister egyik jeleneténél a reptéren “Elvis” végig a háttérben áll:

1
Die Hard – Drágán add az életed!
A Die Hard a “karácsonykor játszódó de nem karácsonyi filmek” legjobbja, sőt az egyik legjobb akciófilm, ami valaha készült. Érdekes, hogy Bruce Willis nem is szerepelt a film eredeti poszterén, mert nem hittek abban, hogy az akkor még csak televíziós színész becsábítja majd a nézőket… hát óriásit tévedtek. A film sikere mai napig töretlen, szóval nem véletlen, hogy a mi listánkon is az első helyen szerepel.

Kapcsolódó Cikkek