EUR: 323,58 Ft
CHF: 277,37 Ft
2018. július 18., szerda
Frigyes

Extra

Újra robban a Dinamit

A Dinamit együttes mindig is egyedi színfoltja volt a hazai rockzenének, így karácsony második napján sokan ünnepelnek majd velük a Barba Negra Music Clubban.

Az 1979-ben alakult Dinamit mindig is érdekesség volt a magyar rockzenei palettán, hiszen igazi  szupergrupként indult, és most néhány évtizeddel a hátuk mögött – több tagcsere, szünetek és újrakezdés után –  sikeres  zenekarként, zeneileg és emberileg is összeforrt csapatot alkotnak. Magas szintű zenei képzettségük is garancia a zenekar tökéletes megszólalására. A Dinamit együttes tagjai, Németh Gábor dob, Zselenc „Zsöci” László basszusgitár, Hornok István billentyük, Szűcs Antal Gábor gitár és Rudán Joe ének. Aki elmegy a karácsonyi koncertjükre, tudja, hogy mit várhat, hiszen a Dinamit dalait az ország egy emberként fújta. Ez ennyi idő elteltével sem változott, hiszen elég ha arra gondolunk, hogy a Dinamit a vérem vagy az a bizonyos Tinédzser dal a Dinamit rajongók himnuszává vált.

A zenekar 2009 óta újra aktív olyannyira, hogy 2010-ben egy új albumot is megjelentettek Játszd Ahogy Akarod címmel. Az album sikeres lett, több mint ötezer példányban fogyott el, ami a mai lemezpiacon kiemelkedőnek számit. Új lemezt egyelőre nem terveznek, de mivel alkotó művészek, néhány új dalt azért mindenképpen ígérnek a Dinamit együttest kedvelők széles táborának. Ezek a dalok a jövő évben a koncerteken, és a különböző internetes csatornákon lesznek hallhatók.


Kapcsolódó Cikkek

  • Túl szexi nagyi – Fotók!

    Túl szexi nagyi – Fotók!

    Hosszú szőke hajzuhatag, bomba test – Gina Stewartról azt hihetnénk, hogy egy fiatal modell, aki szexi képeivel szeretne bekerülni a divatszakmába.

  • Megnősül a 65 éves Hasselhoff

    Megnősül a 65 éves Hasselhoff

    A 65 éves David Hasselhoff harmadszor is „igába hajtja a fejét”. A Knight Rider és a Baywatch sztárja két hét múlva feleségül veszi 28 évvel fiatalabb modell barátnőjét, a 37 éves Hayley Robertst.

  • Tengerparton nyaralnak a magyar sztárok

    Tengerparton nyaralnak a magyar sztárok

    A magyar hírességek is bevették a tengerpartokat, hogy kipihenjék az egész éves hajtást. Van, aki nagy családi nyaralást tervezett, más közösen romantikázik szerelmével vagy éppen a barátaival töltődik fel a világ különböző helyein.