2018. október 20., szombat
Vendel

Belföld

Urmai Gabriella: A lelki meztelenséget képviselem – Interjú

Színészként kezdte, majd mégis a betűk világában kötött ki. Blogírás közben érzi a legjobban magát, hiszen ott nincsenek szabályok. Urmai Gabriella most érezte elérkezettnek az időt arra, hogy könyvet jelentessen meg, amelyben kilenc novella és egy kisregény kapott helyet. A Kilépőkártya című könyv írójával beszélgettünk.

– Színészként kezdte a pályafutását, aztán mégis újságíró lett. Miért történt ez a váltás?


– Kilenc évig voltam a Veszprémi Petőfi Színház tagja, de mindig a betűk világában éreztem a legjobban magam. Kislány korom óta írok, folyamatosan mentek a fejemben a sztorik. Amikor felnőttem, én nem hagytam el a képzeletbeli barátaimat.

Akkor miért nem egyből az újságírást választotta a kezdetektől fogva?


– Azért, mert a színpadon a fikció és a valóság keveredése teljes táptalajra talál, de kiderült, hogy ez nem az én terepem. Az írástechnikát és azt, hogy hogyan tartsam kordában a gondolataimat,  újságíróként tanultam meg,  de  valójában mindig írónak gondoltam magam. A sztorik tovább éltek bennem, és az újságírás azért mégiscsak a tények műfaja.

Ezek élethelyzetek, amelyek bárkivel megtörténhetnek

– Az újságírás mellett egy blogot is ír.

–  Három éve kezdtem el a Reneszánsz asszony babaháza című blogot. Először megmondó énblogger voltam, de rájöttem, hogy nem tudom megmondani a tutit, inkább szemlélődő vagyok és mesélő. Blogolás közben érzem a legjobban magam, mert nem köt semmiféle szabály. Tulajdonképpen a blogból lett a könyv, ez egy jól végigkövethető fejlődésfolyamat volt. Kellett hozzá barátom és kollégám, M. Kovács Róbert biztatása is  – aki a könyv szerkesztője lett –, hiszen azt gondolom, hogy a papír alapú írás sokkal komolyabb dolog, mint az online és újságíróként is azt látom, hogy a papírra leírt szónak sokkal nagyobb súlya van.

– Ha már három éve megy a blog, miért most döntöttöt úgy, hogy könyvet ad ki?

– Összeértek a szállak. Mindig azt képzeltem, hogy majd valaki felfedez – egyébként a színházban is ezt hittem –, azonban ez nem így van. Arról ábrándozni, hogy valaki kiszúrja a zsenialitásomat a blogon és kiad egy könyvet, nem reális vágy. Rájöttem, ha könyvet szeretnék, akkor azt nekem kell megcsinálni és egyébként izgatott a teremtés is, hogy hogyan lesz a virtuális világból egy kézzel fogható dolog. Most érett meg rá az idő, és talán most jutottam el oda, hogy vállalni tudjam magam.

– Ezt hogy érti?

–Sokáig álnéven írtam a bejegyzéseket, az Anna Karenina egyik szereplőjétől, Ligyija Ivanovnától vettem kölcsön a nevét. Amikor a könyv gondolata igazán kiforrott bennem, akkor kezdtem el a saját nevemen írni, mert akkor tudtam ebbe az egészbe beleállni. Akad a könyvben olyan történet, ami  fent volt a blogon is, de a kisregény nem került ki az internetre. A blogger háttér miatt egyébként mindenki fülön akar fogni, hogy melyik sztori az én személyes történetem. Sok  krízishelyzetről mesélek, legyen az akár magánéleti krízis, ami szerintem a negyven pluszos nőknél gyakori. Sokan hiszik, hogy rólam szólnak, pedig valójában nem. Ezek élethelyzetek, amelyek bárkivel megtörténhetnek. Az én korosztályom az, amelyet baromira elfelejtenek, mert leírják őket nőként, szakemberként, feleségként és ott vergődnek mint önbizalom vesztett csomagok. A mai világban a negyven pluszos nőknek elég kevés lehetőség jut, pedig nagyon sok a feladat.

Fontos volt, hogy a könyvnek magazinos hangulata legyen

– Meséljen el egy sztorit, ami bekerült a könyvbe, és önnel történt meg.

– Amelyekben a helyszín a színház, az vagy velem történt meg, vagy mellettem. A Brigitta és Brigita csodálatos világa címet viselő novella teljesen az én történetem. A segédszínésznő én vagyok, a súgólány pedig egy régi barátnőm. A sztori a vidéki színházi létformáról szól, az az életérzés, a fiatalság szemtelen összetartozása,  azok a karakterek mind valósak. Tulajdonképpen ez az egyetlen olyan, ami szinte szóról szóra megtörtént.

– Minden történet előtt egy ismert ember ajánlója olvasható. Mi alapján válogatta ki őket?

– Egy dolog volt fontos, hogy olyan emberek legyenek, akik számomra hitelesek és szenvedélyesek. Van, akit személyesen ismerek közülük, és van akivel nem találkoztam soha, csak elküldtem az írást és kértem, hogy írjon pár mondatot. Ilyen például Sors Tamás paralimpikon, őt sportújságíró barátomon keresztül értem el. Vastag Csabával élethelyzetekben követtük egymást, ő is a veszprémi színházban játszott, amikor én már nem voltam ott és egy régi baráton keresztül kerestem meg. Timkó Eszter húsz éve a barátnőm, Trokán Annának az apukája hozott össze a férjemmel, Szorcsik Vikit tizenhét éves korától ismerem. Makai Gábor klinikai szakpszichológust a munkám során ismertem meg, Salamon Bea prímással egy évtizedekkel ezelőtti pálinkázás hozott össze, Zámbó Márta spirituális coach már a gimiben a legjobb barátnőm volt, Kerékgyártó György költőnek  pedig nem csak az írásait, hanem a fanyar humorát is szeretem. Széles a paletta.

– A sztorik ajánlással indulnak, majd egy rajzzal végződnek. Miért ezt a megoldást választotta?

– Ezek az élethelyzetek ismerősek lehetnek, hiszen bárkivel megtörténhetnek. A rajzokat egy fiatal textiltervező, grafikus Balázs Brigitta csinálta. Teljesen véletlenül találkoztunk és semmilyen instrukciót nem kapott, csak az írásokat olvasta, és furcsa mód, ő pontosan azt a világot tudja megmutatni a rajzaival, amit én belülről látok. A borítót is ő tervezte, az is egy hús és vér ember, mégis egy szürreális mesefigura.

A rajzokat egy fiatal textiltervező, grafikus Balázs Brigitta csinálta

– Ha már a borító szóba került, nem tudok elmenni szó nélkül a mellett, hogy ön félmeztelenül van rajta.

– Igen. Mindenképpen fotós borítót szerettem volna, mert én a kilencvenes évek elején voltam fiatal és akkor az nagyon menő volt, de egy 20 éves csajban gondolkodtam. Aztán szólt Brigi, hogy ha többnyire negyven pluszos nőkről szól a könyv, nem biztos, hogy jó ötlet egy fiatal lányt kirakni. Ő rám gondolt, hogy én legyek a “címlaplány”

– Mennyire tetszett az ötlet?

– Én nyilván nem gondoltam, hogy 46 évesen egy ilyen fotóval kell előállni, hiszen mégiscsak szabadság ide vagy oda, van két kamasz gyerekem, és van egy húsz éves házasságom. De a fotózáson annyira intim és csajos volt a hangulat, hogy akkor ott helyben nem zavart. Ha a lelki meztelenséget képviselem, akkor ezt is simán bevállalhatom. Az első szűrő a férjem volt, de tudtam, hogy nála átmegy. A gyerekek voltak a második szűrők. Amikor a 14 éves lányomnak megmutattam, ő azt mondta, hogy megkönnyebbült, mert félt tőle, hogy mi lesz majd ebből. Az anyukám még nem látta, úgyhogy nem tudom, mit szól majd hozzá.

– Lesz folytatás?

– Természetesen! A következő egy pszichothriller nagyregény lesz, ami tizenkét halott nővel kezdődik.

– Ez úgy hangzik, mint egy Stephen King regény.

– Érdekes, hogy ezt mondja, mert nagyon szeretem King írásait. Írástechnikát loptam tőle, szeretem, ahogy mozgatja a karaktereket és ahogy a szituációkat alakítja.

Kapcsolódó Cikkek