2018. október 23., kedd
Gyöngyi

Egyéb Érd

300 versenyző küzdött meg az Érd Kupán

Két napra hazai és külföldi birkózók és szumósok foglalták el a Batthyány Általános Iskola tornacsarnokát: a közelmúltban rendezte az Érdi Spartacus SC – a sportági szakszövetségekkel együtt – az Érd Kupa idei versenyeit.

Szinte minden korosztály képviseltette magát

Több mint tíz országból mintegy háromszáz külföldi és ötszáz hazai versenyző érkezett a két napra a gyerekek korcsoportjaitól a felnőttekig. Nem kicsi volt a tét, mert az érmek és serlegek mellett például a birkózók viadala, a nemzetközi, meghívásos szabad- és kötöttfogású verseny egyben válogatóként is szolgált nemzetközi viadalokra, a szumósok vetélkedését pedig eleve úgy hirdették meg, hogy az férfi és női kvalifikációs verseny a világjátékokra.


A házigazda érdiek bár jó vendéglátóknak bizonyultak, a szőnyegeken nem kímélték ellenfeleiket.

Amikor a vesztes elkeseredik…

A birkózóknál 391 induló volt, öt szőnyegen és kilenc súlycsoportban kezdődtek meg a küzdelmek. Itt a kadett korcsoport lány versenyzői között az érdi Sípos Boglárka, a fiúknál Mezei Dominik, Mezei Patrik és Végh Artúr ért el első helyet. Junior korcsoportban Nagy Krisztián, Végh Richárd és Tamás Patrik lett aranyérmes – de dobogóra állhatott szinte valamennyi érdi induló.

Egy birkózó-dobás a jobbak közül

A szumós érdiek között gyermek fiúknál a 25 kg-os Jakab Roland, a 45 kg-os Gazsi Máté, az 50 kg-os Finta Patrik és az 55 kg-os Gyenes Bence egyaránt első lett.


A szumó nem kisasszonysport? Dehogynem!

Az U12-es korcsoport lány versenyzői között 45 kg-ban Kaszás Elza, az U14-es fiúknál 40 kg-ban Jakab Dániel, 45 kg-ban pedig Gazsi Máté állhatott a dobogó tetejére. Az U14-es leányoknál 40 kg-ban Kaszás Elza, 45 kg-ban Kaszás Lilla, az U16-os lányoknál Baljar Roxana, az U18-asban pedig Végh Richárd és Tamás Patrik állhatott a győzelmi dobogó legfelső fokára.

Amikor alacsonyan repülnek a szumósok…

Az U21-es férfi korcsoportban a 60 kg-os Kovács Bence  lett első – de rajtuk kívül még sok érdi versenyző ért el kiváló eredményt.

A nagy csapat, bal szélen Tar Mihály, az érdi egyesület vezetője  Fotók: Boros Sándor

A jól sikerült két nap után vélhetően nem csupán a győztesek voltak elégedettek, hiszen valamennyi résztvevő izgalmas, jól szervezett versenyen vehetett részt.

Kapcsolódó Cikkek