EUR: 322,77 Ft
CHF: 281,53 Ft
2018. október 21., vasárnap
Orsolya

Belföld

A közép-európai gazdasági együttműködés az európai fejlődés kulcsa

A sokáig Európa vezető erejének tekintett német-francia együttműködés helyett egyre inkább a visegrádi államok és Németország gazdasági kapcsolatai határozzák meg a kontinens fejlődését – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, a B. Braun Medical Magyarország Orvostechnológiai Kft. beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján.

Német kollégájával folytatott megbeszélését felidézve Szijjártó Péter hangsúlyozta: Sigmar Gabriellel a múlt héten Berlinben egyetértettek abban, hogy az európai gazdaság tengelye Közép-Európa felé tolódik. Németország kereskedelmi forgalma 55 százalékkal magasabb a V4-ekkel, mint Franciaországgal, kétszeresen haladja meg a német-brit és még ennél is nagyobb mértékben a német-olasz kereskedelmi forgalmat – tette hozzá.


A következő években – mint fogalmazott – a józan ész politikáját képviselő közép-európai államok és Németország együttműködése az európai versenyképesség helyreállításának a kulcsa lesz.

Ismertette, hogy a térségen belül a magyar-német gazdasági kapcsolatok is dinamikusan bővülnek, hiszen a 2016-os rekordot követően tavaly 50 milliárd euróval ismét csúcsot döntött a két ország kereskedelmi forgalma. A Magyarországon működő külföldi tőke 28 százaléka német vállalatokhoz köthető, a tavaly érkezett 96 nagyberuházásból pedig 29-et német cégek vállaltak 400 milliárd forint értékben, ezzel 6500 új munkahelyet teremtettek – tette hozzá.


A miniszter hangsúlyozta, hogy a gazdasági kapcsolatok erősödéséhez a kormány a kiszámítható, versenyképes befektetési környezet megteremtésével járult hozzá. Ennek eredményeit a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara is visszaigazolta, hiszen a szervezet felméréseinek történetében most először fordul elő, hogy a Magyarországon működő német cégek többsége új beruházásokat, kétharmaduk pedig létszámbővítést tervez.

A B. Braun gyöngyösi beruházásáról szólva a miniszter közölte, hogy a cég 30,7 milliárd forintos projektjét a kormány 6,1 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatással segítette. A német cég ezzel az utóbbi évek legnagyobb egyszeri beruházását hajtja végre, több mint 400 új munkahelyet hoz létre – tette hozzá. Szijjártó Péter a kormányzati támogatást a projekt munkaerőpiaci hatásaival, rendkívüli hozzáadott értékével, fejlett technológiájával indokolta és hangsúlyozta, hogy a beruházásért a térség más államai és Franciaország is versenyeztek.

A B. Braun az elmúlt több mint negyed században csaknem 60 milliárd forintnyi beruházást hozott Magyarországra, csaknem 100 magyar fejlesztő mérnököt foglalkoztat, itteni árbevétele tavaly elérte a 40 milliárd forintot és jelentős társadalmi felelősségvállalást teljesít – tette hozzá a miniszter. A vállalat a Gyöngyösön előállított termékek 90 százalékát külföldön értékesíti, ami Szijjártó Péter szerint azt mutatja, hogy a német technológia és a magyar munkaerő találkozása “mindig nemzetközi piaci sikerben végződik”.

Kiemelte azt is, hogy az orvosi eszközök gyártásának értéke Magyarországon tavaly 5 százalékos emelkedéssel elérte a 260 milliárd forintot, az alkalmazottak száma pedig 11 százalékkal emelkedett az ágazatban.

Ludwig-Georg Braun, a német B. Braun Melsungen AG felügyelőbizottságának elnöke bejelentette, hogy a vállalat Gyöngyösön az intravénás készülékek új gyártási központját építi föl. Hangsúlyozta, hogy a hevesi településen nem csupán gyártás, hanem jelentős fejlesztési munka is zajlik. Ezt a tevékenységet a magyar egyetemekkel és a térség oktatási intézményeivel fenntartott kiváló kapcsolatok teszik lehetővé – tette hozzá.

A B. Braun – mint mondta – részt kíván venni a duális képzésben és ösztöndíjakat is hirdet annak érdekében, hogy munkaerő-utánpótlását helyben, jól képzett magyar munkavállalókkal tudja biztosítani.

Ludwig-Georg Braun hangsúlyozta, hogy az új gyártási kapacitásokat a növekvő piaci igények indokolják. A beruházás egyúttal a Magyarország iránti bizalom és az elmúlt években elért fejlődés elismerése is – tette hozzá.

Horváth László, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz-KDNP) a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a B. Braun több mint ezer helyi családnak ad megélhetést és jóval az átlag feletti – 80 százalékot meghaladó – dolgozói elégedettséget ért el. A cég emellett gyermekjóléti, oktatási, kulturális és sportcélú támogatásokat nyújt a társadalmi felelősségvállalás jegyében – tette hozzá.

A több ezer egészségügyi és gyógyszeripari – többek között anesztéziás, kardiológiai, vérkezelési – terméket előállító német cég leányvállalataival együtt világszerte több mint 60 ezer embert foglalkoztat, árbevétele 2016-ban megközelítette a 6,5 milliárd eurót, nyeresége pedig a 600 millió eurót.

1991-ben alapított magyarországi leányvállalata, a B. Braun Medical Magyarország Orvostechnológiai Kft. csaknem 1400 munkavállalót foglalkoztat.

Kapcsolódó Cikkek