EUR: 323,94 Ft
CHF: 287,44 Ft
2018. szeptember 21., péntek
Máté, Mirella

Belföld

A migráció ügyében fontos küzdelem lesz 2018-ban Brüsszellel

A migráció ügyében 2018-ban fontos küzdelmet kell majd folytatni Brüsszelben – hangsúlyozta Puskás Imre, a Fidesz szóvivője az M1 aktuális csatornán szombaton.

Felidézte: vannak brüsszeli bürokraták, akik élére álltak a kötelező betelepítési kvótának és vannak olyan európai képviselők, akik ezt támogatják, ez ellen próbál a magyar kormány fellépni.


A szóvivő úgy fogalmazott, eddig hatékonyan tette ezt a kormány, ezekkel az eszközökkel kell a jövőben is fellépni. Kitért arra is, hogy meg kell találni a szövetségeseket, ilyenek Magyarország számára a V4 országok, valamint Ausztria.

Puskás Imre kiemelte: Európa számos országában lesznek választások 2018-ban, és jó esély van arra, hogy a választópolgárok “átállítják a vágányokat”.


Az európai társadalmak érzékelik, hogy a bevándorlás rosszat tesz az országuknak, a közbiztonság sokat romlik, a bűnözés magasabb, mint a korábbi években, így valószínűleg a választásokon olyan pártokat fognak támogatni, amelyek nem bevándorlás-pártiak – fejtette ki a szóvivő. Hozzátette: ebben az esetben Magyarországnak is könnyebb lesz Brüsszelben a küzdelem, új szövetségeseket kaphat.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Fidesz: A DK folytatja a nyomásgyakorlást

    Fidesz: A DK folytatja a nyomásgyakorlást

    A Fidesz szerint a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus koalíció (DK) a bevándorláspárti politika magyar élharcosaként a magyar parlamentben is folytatja a nyomásgyakorlást.

  • Vonat gázolt halálra egy férfit Siófokon

    Vonat gázolt halálra egy férfit Siófokon

    Vonat gázolt halálra egy segédmotoros kerékpárt toló férfit péntek délután Siófokon, egy vasúti átjárónál – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

  • Szijjártó: Magyarország bajor barátainak is köszönheti sikerét

    Szijjártó: Magyarország bajor barátainak is köszönheti sikerét

    A magyarok nagyon sokat dolgoztak és imádkoztak, hogy hazájuk ismét sikeres és büszke ország legyen, és küzdelmeiket nem tudták volna sikeresen megvívni, ha nincsenek barátaik, és nincsenek bajor barátaik – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Münchenben a magyar főkonzulátus új épületének avató ünnepségén.