EUR: 317,58 Ft
CHF: 280,03 Ft
2019. február 23., szombat
Alfréd

Belföld

Állami Számvevőszék: Az Együtt tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el – közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerdán közleményben az MTI-vel. Az Együtt tiltakozik a döntés ellen.

Az ÁSZ befejezte az Együtt 2015-2016. évekre vonatkozó ellenőrzését, és megállapította, hogy a párt nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően alakította ki gazdálkodásának szabályozási környezetét. Az Együtt könyvvezetése és gazdálkodása során nem tartották be a jogszabályokat és belső előírásokat.


A kiadások kifizetése során – a jogszabályi és belső szabályzatok előírásai ellenére – a párt elmulasztotta az utalványozást és nem hivatkozott a könyvviteli számlákra, így nem gazdálkodott a közpénzekkel átlátható és ellenőrizhető módon. Az Együtt 2015-ben öt ember által tagdíjként befizetett 62 ezer forintot hibásan adomány jogcímen vett nyilvántartásba és szabálytalanul mutatta ki a pénzügyi kimutatásban – írta az ÁSZ.

A számvevőszék szerint az Együtt 2015-2016-ban 9,815 millió forint tiltott támogatást vett igénybe.


Az ÁSZ 11 javaslatot fogalmazott meg, amelyre az Együtt elnökének harminc napon belül intézkedési tervet kell készítenie.

Az ellenőrzés során az ÁSZ – összhangban a pártok ellenőrzésének a megváltozott jogszabályok szerinti 2016-ban megújított módszertanával – értékelte a párttörvény 2014. január 1-től hatályos, a tiltott vagyoni hozzájárulásokra vonatkozó törvényi előírások betartását. A módosítás következtében 2014. január 1-től tilos a jogi személyektől, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől, más államtól, külföldi szervezettől és nem magyar állampolgár természetes személyektől származó vagyoni hozzájárulás elfogadása – közölték.

Tiltott vagyoni hozzájárulásnak minősül, ha egy párt a mindenki számára elérhető árnál lényegesen olcsóbban vesz igénybe vagy rendel meg szolgáltatásokat. A törvény arról is rendelkezik, hogy ha a vagyoni hozzájárulást nem pénzben nyújtották, a párt köteles meghatározni az értékét.

Az ÁSZ törvényi előírás alapján kétévente ellenőrzi a költségvetési támogatásban részesülő pártok gazdálkodását.

Az Együtt közleményben tudatta, hogy az ÁSZ a jelentésben nem adott helyt a párt egyetlen észrevételének sem, Juhász Péter pártelnök tiltakozott a “nem megfelelő” döntés ellen.

“Külön felháborító, hogy bár az Együtt elnöke többször kérte a számvevőszéket és annak elnökét, Domokos Lászlót, bocsássa rendelkezésére vagy legalább nyújtson betekintést azokba a dokumentumokba, melyek alátámasztják a pártra kiróni tervezett büntetést, az ÁSZ azonban még csak nem is reagált érdemben soha Juhász Péter követeléseire” – áll a párt közleményében.

A párt nem fog együttműködni a hatóságokkal, minden jogi lehetőséget ki fog használni az adójogi és közigazgatási eljárásokkal szemben – közölte az Együtt.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Új meteorvadász kamerarendszert építenek ki Magyarországon

    Új meteorvadász kamerarendszert építenek ki Magyarországon

    A lehulló meteorok pályájának kiszámítását és a becsapódó meteoritok megtalálását segíti az a kamerarendszer, amelynek első elemét a szakemberek március elején telepítik Mátraszentimre közelében, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézetének Piszkéstetői Obszervatóriumánál.

  • Kormánybiztos: A legsürgetőbb feladat a közterületek rendbetétele a Budai Várnegyedben

    Kormánybiztos: A legsürgetőbb feladat a közterületek rendbetétele a Budai Várnegyedben

    A legsürgetőbb feladat a közterületek, zöldfelületek, sétányok és utak rendbetétele a Budai Várnegyedben, aztán a folyamatban lévő beruházások befejezése – mondta Fodor Gergely, a várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházásokért felelős kormánybiztos a Mandinernek adott interjújában, amely szombaton jelent meg az internetes lapban.