2018. július 21., szombat
Dániel, Daniella

Extra

Átlépte az egymilliárd dolláros jegybevételt a Star Wars – Az utolsó Jedik

Átlépte az egymilliárd dolláros jegybevételt a Star Wars – Az utolsó Jedik című sci-fi az év utolsó hétvégéjén, és ezzel az észak-amerikai piac legsikeresebb filmje lett 2017-ben.

Az amerikai űrsaga a bemutatója óta eltelt három hétben továbbra is a kasszasikerlisták élén áll, az év utolsó hétvégéjén további 52,4 millió dollárt forgalmazott az észak-amerikai mozikban, a nemzetközi piacokon pedig 68 millió dollárt.


George Lucas sci-fijének nyolcadik epizódja Észak-Amerikában eddig 517,1 millió dollár jegybevételt hozott, világszerte 523,3 millió dollárt. A film nemcsak az észak-amerikai, hanem az európai kasszasikerlista élén áll – jelentette be vasárnap a Disney filmstúdió.

Az év utolsó hétvégéjén az észak-amerikai toplista második helyén továbbra is a Sony által készített Jumanji – Vár a dzsungel című film áll 50,6 millió dollárt forgalmazva, a harmadik helyen a Tökéletes hang harmadik része 17,8 millióval, a negyedik a Fox stúdió Legnagyobb showmanje lett 15,3 millióval.

Kapcsolódó Cikkek

  • Ekkora a magánvagyona II. Erzsébetnek

    Ekkora a magánvagyona II. Erzsébetnek

    A brit uralkodó magánvagyonának nettó értéke 2,9 százalékkal 533,8 millió fontra nőtt 2017-18-ban – derült ki a brit korona vagyonportfolióját kezelő Duchy of Lancaster éves jelentéséből, amelyet pénteken hoztak nyilvánosságra Londonban.

  • Kirúgták A galaxis őrzői 3. rendezőjét

    Kirúgták A galaxis őrzői 3. rendezőjét

    Kirúgta a Disney James Gunnt, A galaxis őrzői vol. 3. rendezőjét, miután napvilágra kerültek olyan régi Twitter-bejegyzései, amelyekben a pedofíliával és a nemi erőszakkal viccelődött.

  • Székhelyi József: Szorítsatok értem!

    Székhelyi József: Szorítsatok értem!

    Székhelyi Józsefet szerdán megoperálták. A színész orvosai hetekkel ezelőtt ugyanis áttéteket találtak a színész szervezetében, noha korábban úgy tűnt, jobban van és legyőzi a tüdőrákot.