EUR: 321,76 Ft
CHF: 280,45 Ft
2018. október 17., szerda
Hedvig

Egyéb Miskolc

Bíborszélből verbuválódott a Ghetto Funk

Semmi változás nincs a Bíborszél soraiban, és a januárban betegség miatt elmaradt koncertjüket március 9-én tartják meg a Helynekemben, de a hangszeres részleg a Ghetto Funk formációban is jeleskedik.

Decemberben egy friss klipet is készített a társaság a Szabadnap című saját számukra, így volt apropója, hogy Horváth Balázs gitárossal eldiskuráljunk erről a produkcióról is.


A Bíborszél zenészeiből verbuválódott a Ghetto Funk

– Márky Papa MC keresett meg 2016 elején, hogy szeretne zenekarral is zenélni, élő produkciót színpadra állítani. Természetesen ő szólóban is működik tovább. Az volt az ötlet, hogy Ganxsta-, Majka-, Denis-, Dopeman-dalokat fogunk feldolgozni rockosabb megközelítésben. A Bíborszél három zenésze, Bodnár Balázs, Hudák Attila és én vonultunk le a próbaterembe, hogy megnézzük, hogyan szólalnak meg ezek a szerzemények a mi elképzeléseink szerint. Márky Papával már az elején jól sült el a dolog, de mindannyiunknak bejött ez a kísérlet, persze én mindig belebotlottam a torzítómba, így a hangvétel már az elején eldőlt – mondta Balázs.

Ganxsta, Majka, Denis, Dopeman dalok feldolgozásában is jeleskedik a miskolci csapat

– Három dalt néztünk meg az első etapban, és mivel nekünk tetszett a dolog, így tovább munkálkodtunk. A bemutatkozó fellépésünk egyébként a Factory Fesztiválon volt, még abban az évben. Meg kell említenem a csapat hölgy tagjának a nevét is, Nagy Evelin Svenja az énekszólamok, refrének felelőse, illetve dolgozik velünk egy DJ, Juhász Péter, aki a szkreccselésért is felel. Saját számokat tavaly, nyár végétől kezdtük formálgatni, a Szabadnap az első fecske, erre decemberben készült klip, és bátran mondhatom, hogy egy hónap alatt egész jó nézettséget ért el. Jelenleg körülbelül egyórányi műsorunk van, ezt most kezdjük felturbózni, jelenleg ezen munkálkodunk. Még több saját számot szeretnénk írni, és Papa önálló dolgaiból is beemelünk néhányat a programunkba a koncerteken. Videó egyébként már korábban is készült, Ganxstáéktól a Való világ, Majkától a Mikor a test örexik lett megfilmesítve – tette hozzá a gitáros.


Egyébként a Szabadnap hiába frissebb, és később került ki a YouTube-ra, ez vezeti a nézettséget a zenekar klipjei közül.

– Utólag még annyit, a Bíborszél a fő csapásirányunk, a Ghetto Funk csak egy projekt, kellemes zenei kísérlet mindannyiunknak. A Bíborszél is hamarosan előrukkol néhány új szerzeménnyel, már készülnek a dalok a stúdióban – újságolta Horváth Balázs.

Kapcsolódó Cikkek

  • Urmánczy szobor a Daru-dombon

    Urmánczy szobor a Daru-dombon

    Felavatták az erdélyi származású Urmánczy Nándornak állított emlékművet a csepeli Daru-dombon.  A néhai országgyűlési képviselő társaival száz éve, 1918-ban alakította meg a Székely Nemzeti Tanácsot Erdély és Magyarország területi integritásának megőrzéséért, de a Védő Ligák Szövetségének alapítása is az ő nevéhez fűződik.

  • Vége! Kivezetik a lakás-takarékpénztárak állami támogatását

    Vége! Kivezetik a lakás-takarékpénztárak állami támogatását

    Az Országgyűlés kedden kivételes eljárásban határozott a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának kivezetéséről. A döntés nem érinti a már megkötött lakás-előtakarékossági szerződéseket, az állami támogatás a törvény hatályba lépését követően megkötött, illetve meghosszabbított szerződések esetében nem jár majd.

  • Korszerű betegfelvételi központ várja a csepelieket is

    Korszerű betegfelvételi központ várja a csepelieket is

    Mostantól korszerűsített és bővített betegfelvételi központ fogadja a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet épületébe érkezőket. A fekvő- és a járóbetegek felvételének szétválasztásával gyorsabb lesz a regisztráció, és csökken a várakozási idő.