EUR: 311,27 Ft
CHF: 270,43 Ft
2018. február 18., vasárnap
Bernadett

Extra

Boros Lajos: Ne aggódjon értem senki!

Gondok vannak Boros Lajos szívével. A rádióst kórházban vizsgálják, szívritmuszavara van, és bízik abban, hogy nem lesz szükség műtétre. Lali király a Lokálon keresztül üzent az érte aggódóknak.

– Egyelőre kivizsgáláson vagyok a kórházban. Ennek eredményétől függ, hogy mi lesz velem a későbbiekben. Most általános adatgyűjtés folyik, azután a leletek alapján eldöntik, hogy megoldható-e a probléma gyógyszerekkel vagy akár pacemakerrel. Nagyon remélem, hogy nem lesz szükség műtétre – kezdte a Lokálnak a 70 éves Boros Lajos. A rádiós elmondta, hogy aritmiája, azaz szívritmuszavara van.
– A szívnek egy adott ritmusban kell dobognia, hogy szállítsa a vért, és ha kiesik ebből a ritmusból, az kisebb-nagyobb problémákat okoz. Nekem például többek között légszomjam volt. Nagyon sok orvos ismerősünk van, akik folyton figyelnek az egészségemre, és most már eljött az idő, hogy teljes kivizsgáláson vegyek részt. Tudtam, hogy egyszer ez lesz, mert már a születésem után nem sokkal kiderült, hogy lesznek gondok a szívemmel. Pár éve volt is már egyszer baj. Éppen akkor hoztak be az országba egy olyan gépet, amely háromdimenziós képet csinál a szívről. A Bumeránggal készítettünk erről anyagot, és rajtunk is tesztelték. Akkor említette a professzor úr, látja, hogy gond van, és később javasolta, hogy kezdjek aktívan sportolni. Azóta, azaz hét éve minden egyes nap 1500 métert úsztam, minden gond nélkül. Úgy tűnik, már ez sem volt elég – mondta a rádiós, aki egyáltalán nem aggódik, mert teljesen megbízik az orvosokban.
– Nagyon jó kezekben vagyok, nagyon értenek hozzá. Egyáltalán nem úgy vagyok itt, hogy ne lennének terveim. Szeretnék csütörtökön hazamenni, ha nem így lesz, akkor majd nagyon felháborodok. De szeretnék valamit üzenni. Ne aggódjon értem senki, és nyugi, nyugi, még nem kell belevésetni a márványba, hogy „Na, végre”.
Milyen tüneteket okoz a szívritmuszavar?
A Magyar Nemzeti Szívalapítvány tájékoztatásában pontosan leírja, hogy a szívritmuszavar, vagyis az aritmia milyen problémákat okoz. A szívritmuszavar a szívverés ütemének megváltozását jelenti. A normálisnál gyorsabb szívverést hívjuk tachikardiának, míg a túl lassút bradikardiának. Az aritmia által okozott tünetek igen sokfélék, az alig érzékelhetőtől az életveszélyes állapotig terjednek. A tachikardia okozta tünetek: szívdobogásérzet, légszomj, mellkasi fájdalom, szédülés, eszméletvesztés. A bradikardia okozta tünetek: fáradtság, szédülés, ájulásérzet, zavartság.

Kapcsolódó Cikkek

  • Összeköltözik a Seven tagjaival Fodor Zsóka

    Összeköltözik a Seven tagjaival Fodor Zsóka

    Visszakapja régi szerepét Fodor Zsóka. A Barátok közt egykori házmestere ismét ebben a karakterben tűnik fel, ezúttal azonban a képernyő helyett az év egyik legnagyobb szuperprodukciójában, az április 12-én az Arénában rendezett Seven koncerten láthatja a közönség.

  • Azonnal meg kellett műteni Lópicit

    Azonnal meg kellett műteni Lópicit

    Úgy tűnik, Szilágyi István kálváriája folytatódik, mióta fia hét hónap után szabadult az előzetesből. Az ország Lópicije megint kórházba került, ugyanis súlyos sérülést szenvedett otthonában.

  • Sarka Kata magasra tette a lécet Hajdúnál

    Sarka Kata magasra tette a lécet Hajdúnál

    Hajdú Péter már másfél éve él külön feleségétől, Sarka Katától. A műsorvezetőt azóta több nővel is szóba hozták, de ő állítja, még mindig szingli, és úgy éli mindennapjait, mint egy húszéves.