2018. október 24., szerda
Salamon

Extra

Cseke Katinka: Nem keresem görcsösen a társamat

Nem fél a szingliségtől Cseke Katinka. A 46 éves színésznő három éve él egyedül, de állítása szerint ez az időszak kellett neki arra, hogy feldolgozza korábbi kapcsolatait, és újult erővel tudjon nekivágni az életének, amelyben a legfontosabb szerepet 16 éves lánya, Panka tölti be. 

Katinka hosszú évek óta mosolyogtatja meg vagy éppen gondolkodtatja el a nézőket a TV2 Jóban Rosszban című szappanoperájában, miközben olyan sikerműsorokban is feltűnt, mint az Ázsia Expressz, amely saját bevallása szerint teljesen megváltoztatta az életét.


– Sokszor sírtam a műsor alatt, néha tényleg a tűréshatárom végét jártam, de közben emberileg egy olyan varázslatos átalakuláson mentem keresztül ezekben a hetekben, ami nagyon megerősített abban, hogy egyedül, egy válással és néhány kapcsolattal a hátam mögött is izgalmas ember és nő vagyok. Szeretem a koromat és a hivatásomat, hiszen a Jóban Rosszban mellett is nagyon komoly és szép feladatok találnak meg. Igyekszem minél több időt tölteni a 16 éves lányommal, Pankával. Nagyon nagy szerencsém van,  jól kijövünk egymással, nincsenek olyan problémák vele, mint a kortársaival. Ennek a titka az őszinteség, mivel mindent elmondunk egymásnak – mesélte Katinka a Lokál Extrának.

A színésznő szerelmi életéről egy ideje elég keveset tudni: az utóbbi években kétszer találta el Ámor nyila, Katinka azonban most ismét egyedülálló.


– Három éve vagyok egyedül, komoly kapcsolatom nem volt, a kisebb-nagyobb próbálkozásokat meg nem említem, hiszen rövid távon kiderült, nincs keresnivalónk egymás életében. Az előző két kapcsolatomról nem mondom, hogy nem sikerültek jól, fogalmazzunk úgy, hogy annyira sűrűek voltak testileg-lelkileg, hogy szükségem van egy kis pihenőre. Nem keresem görcsösen az új társamat, nincs bennem az a sokakat kétségbeejtő érzés, miszerint 46 éves vagyok, és könnyen egyedül maradhatok. Volt egy 10 éves házasságom, van egy csodás lányom és volt egy-két szerelmem. Ha innentől kezdve életem végig egyedül maradnék, se lenne okom panaszra  – mondta, majd azt is elárulta, hogy a testsúlya egyáltalán nem játszik szerepet abban, felkelti-e a férfiak figyelmét.

Cseke Katinka lányával

– Tizenöt kilóval nehezebben is észrevettek, most sem vagyok közömbös nekik, szerintem ez az én esetemben a személyiségemen és a kisugárzásomon múlt, nem a testsúlyomon.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Lili: Többször összevert az afgán exem

    Lili: Többször összevert az afgán exem

    Nemrég Ausztriában fogták el azt az afgán férfit, aki a gyanú szerint megerőszakolt egy fiatal lányt egy budapesti kebabozó vécéjében. A történtek után jelentkezett a Lokálnál Lili, akit az afgán exe brutálisan megvert és szeretne minden lányt figyelmeztetni, hogy ne higgyenek a szép szavaknak.

  • Szexi és gazdag Candice

    Szexi és gazdag Candice

    Harmincéves lett a világ egyik legszebb modellje, Candice Swanepoel. A dél-afrikai szőke szépséget 15 éves korában fedezték fel egy durbani bolhapiacon, ma pedig már az egyik leggazdagabb modellnek számít, még saját bikinimárkája is van.