2018. október 22., hétfő
Előd

Belföld

Csepreghy: A kormányzati fejlesztéspolitika sikeréve volt a tavalyi

A kormányzati fejlesztéspolitika sikeréve volt a tavalyi, a kormány meghirdette a teljes fejlesztési forráskeretet, kiírta a pályázatokat és a tervek szerint ez év tavaszáig oda is ítélik az uniós támogatásokat – mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Kiemelte: az előző hétéves uniós fejlesztési időszakhoz képest 2014-2020-ban nem az utolsó pillanatban kell a pályázóknak kapkodva befejezni a projekteket.


Az államtitkár felidézte: a kormány 2017. március 31-ig teljesítette azt a vállalását, hogy a 2014-2020-as ciklus összes fejlesztési forrását meghirdeti, ez 546 pályázati konstrukció keretében, mintegy 9630 milliárd forint értékben megtörtént.

Tavaly a nyertes pályázóknak 2488 milliárd forintot kifizettek, többet a tervezettnél – tette hozzá.

A kormány 2,4 milliárd euró értékű számlát küldött ki Brüsszelbe tavaly év végéig, és ebből az Európai Bizottság 2,1 milliárd eurót át is utalt – mondta Csepreghy Nándor.

Kapcsolódó Cikkek