2019. január 20., vasárnap
Fábián, Sebestyén

Belföld

DNS-e buktatta le Tompa Eszter gyilkosát

Egy bűnügyi helyszínelő szakmai bravúrjának köszönhetően leplezték le tizennégy évvel az eset után Tompa Eszter gyilkosát. 2003-ban ugyanis még nem volt kötelező DNS-vizsgálat vagy nyilvántartó rendszer, Koós András rendőrtiszt mégis elvégeztette a tesztet, így került horogra tavaly S. Attila.

– Akkoriban még eszközeink sem voltak DNS-minta vételére. Néhány kolléga elment a közeli gyógyszertárba, vásároltak sóoldatot, steril gézt és beszereztek hurkapálcát is. Ezekkel az eszközökkel vettük le a gyilkos DNS-mintáját – emlékezett a Lokálnak Koós András, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztályának volt vezetője. A nyugállományú alezredest az év végén a Magyar Bűnüldözők Szövetsége tüntette ki.
– Emlékszem, a fiatal lányt rövid sortban és blúzban találták meg. Voltak a testén különböző úgynevezett megragadási pontok, ahol a tettes minden bizonnyal hozzáért. Ezekről és a gyilkos eszközről, egy bálakötöző zsinegről nyertünk mintákat – emlékezett vissza a hírhedt gyilkosság részleteire az exzsaru, aki hozzátette: miután hosszú évekkel később az elkövető DNS-ét bevitték az adatbázisba, már csak várni kellett.
Az idő a zsaruknak dolgozott. Egy kutyalopási ügy miatt meggyanúsították S. Attilát, akitől DNS-t is vettek. Mintája bekerült a rendszerbe, a komputer pedig hamarosan egyezést mutatott. Így kattanhatott a bilincs a fiatal, életvidám felszolgálólány gyilkosának csuklóján.

Fotó: Bertleff András/Kisalföld


Ismert: 2003. szeptember 22-én, a Győr melletti Sashegypusztán gyilkolták meg a 22 éves Tompa Esztert. A rejtélyes gyilkosság sokáig lázban tartotta az országot, de a tettes nem került elő. Egészen tavaly januárig, amikor kiderült, hogy az esettel a 36 éves gönyűi S. Attila gyanúsítható. A férfi beismerő vallomást tett, e szerint akkoriban előfordult, hogy gázolajat lopott. Egy ilyen útja során gázolta el a bicikliző Tompa Esztert. S. Attila pánikba esett, a halottnak vélt lányt kocsija csomagtartójába tette, majd elhajtott. Amikor kiemelte áldozatát, kiderült, hogy még él, így S. Attila egy bálázózsineggel megfojtotta.
S. Attila ellen aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat az ügyészség még karácsony előtt.

Kapcsolódó Cikkek

  • Jól teljesített a hazai ipar

    Jól teljesített a hazai ipar

    Jól teljesített a hazai ipar, bár az ágazaton belül megfigyelhető kisebb arányváltozás – mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatornán vasárnap, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, a héten közzétett adatait elemezve.

  • Benkő: a magyar gazdaság erősödésével a honvédelemre is több pénz jutott

    Benkő: a magyar gazdaság erősödésével a honvédelemre is több pénz jutott

    Az elmúlt években a magyar gazdaság erősödésével a honvédelemre is több pénz jutott – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter az MTI-nek adott interjújában. Benkő Tibor elmondta, a szervezeti átalakítás után miniszterként irányítja a Magyar Honvédség Parancsnokságát, a vezetés a parancsnok feladata; a honvédséget katonának kell vezetnie, nem politikusnak.

  • Ahmed H. ügye egy szimbólum, felfedi a bevándorlást támogató hálózat működését

    Ahmed H. ügye egy szimbólum, felfedi a bevándorlást támogató hálózat működését

    Ahmed H. nem csupán egy erőszakos bevándorló, ügye ugyanis rámutat arra, hogy a külföldről, jellemzően Soros György által finanszírozott aktivista csoportok nem csak behozzák a bevándorlókat, majd támogatják őket, amikor bűncselekményt követnek el, de még abban is segítenek, hogy pénzt keressenek az adófizetők kárára – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.