2018. október 23., kedd
Gyöngyi

Egyéb Veszprém

Elbírtak a növekvő téttel

Húzóemberei távoztak, mégsem a kiesés elől menekül a Telekom Veszprém U20-as csapata a másodosztályú kézilabda-bajnokságban. A gárda edzőpárosa, Gulyás István és Tombor Csaba értékelte az őszi felvonást.

A nyáron igen komoly kihívással kellett szembenéznie a Telekom Veszprém második számú alakulatának. Nem elég, hogy hét tehetség is az élvonalba szerződött a „kis Veszprém” fészkéből, 23 éves korról 20 évre csökkentették a második együttesekbe nevezhető játékosok maximális életkorát. A tét is tovább nőtt, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) tervei szerint ugyanis jövőre egyesül a jelenleg keleti és nyugati csoportra osztott másodosztályú bajnokság, ami a kieső helyek számának növekedésével jár.


Többnyire a tervek szerint alakult a félév Gulyás István szerint. Fotó: Zatkalik Dániel

Ebben a korántsem egyszerű helyzetben érkezett a Telekom U20 élére Gulyás István, akivel tovább bővült a veszprémi utánpótlásműhely legendáktól hemzsegő tábora. A 18,5 év átlagéletkorú legénység pedig igencsak kitett magáért – a féléves mérleg: hat győzelem, két döntetlen és öt vereség, amely holtversenyben az ötödik helyre repítette Ubornyákékat az NB I/B tabelláján.

– Végeztünk egy kis számvetést az év végével, s mindössze két olyan meccset tudtunk felidézni, amely miatt keserű lehet a szánk íze. Az összes többi találkozónk a terveknek megfelelően alakult – értékelte tanítványai féléves teljesítményét Gulyás István.


Tovább nőtt a tét a csapat számára. Fotó: Zatkalik Dániel

A gárda életében a folytonosságot képviselő edzőpartner, Tombor Csaba hozzátette, azok a játékosok, akik korábban kevesebb játéklehetőséghez jutottak az NB I/B-ben, rövid idő alatt meg tudtak felelni az elvárásoknak és húzóemberekké váltak. – Ez az utánpótlás lényege. Nekünk az a feladatunk, hogy folyamatosan érkezzenek az újabb és újabb erők, akiket a megfelelő időpontban továbbadhatunk valamely élvonalbeli gárdának – húzta alá Tombor Csaba.

Az utánpótlás folyamatos biztosítása a feladat, mondta Tombor Csaba. Fotó: Zatkalik Dániel

Tombor Csaba és Gulyás István egyenértékű partnerségben irányítják a jövő veszprémi reménységeit. Mindketten megvívják saját meccsüket a kispadon, az éppen aktuális „rossz zsaru” kiosztja a hibázó kézist, társa pedig azonnal elmondja, mit kellett volna másként tennie. – Itthon nem nagyon volt példa arra, hogy két kolléga közösen vezetne egy csapatot, pedig igenis működik a recept. A Telekom utánpótlásánál egy dolgot mindig szem előtt kell tartani. Itt minden a tehetséges fiatalokról szól, és nem számít, hogy ki mekkora klasszis volt korábban. Ez már egy újabb csapat, ahol bizony be kell állnunk egymás mögé, mert csak úgy lehetünk sikeresek – hangsúlyozta Gulyás István és Tombor Csaba egyetértésben.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek