EUR: 323,36 Ft
CHF: 283,16 Ft
2018. október 19., péntek
Nándor

Külföld

Elhunyt Verestóy Attila, az RMDSZ szenátora

Hatvanhárom éves korában elhunyt Verestóy Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora, aki a rendszerváltozás óta a romániai magyarság egyik meghatározó politikusa volt.

Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke szerdán a médiának nyilatkozva elmondta, Verestóy Attila hónapok óta súlyos betegségben szenvedett, Bécsben kezelték, ott hunyt el. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök közölte, hogy a szenátor kedd este halt meg.


A vegyész végzettségű Verestóy Attila 1990 óta volt Hargita megye RMDSZ-es szenátora, és hosszú ideig az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője. Üzletemberként is jelentős tevékenységet fejtett ki, vagyonát a Capital című gazdasági folyóirat tavaly 48-50 millió euróra becsülte.

Az RMDSZ egyik alapító tagja volt. Tanulmányait Székelyudvarhelyen végezte, majd 1978-ban a Bukaresti Műszaki Egyetem vegyészmérnöki karán szerzett oklevelet. 1983 és 1989 között a Bukaresti Szervetlen Vegyipari Kutatóintézet tudományos kutatója volt. A rendszerváltozáskor azonnal politikai és közéleti szerepet vállalt.


Az RMDSZ egy közösségi portálon hangsúlyozta, Verestóy Attila szenátorként és az RMDSZ Udvarhelyszéki Szervezetének elnökeként életét és munkásságát a magyar közösség szolgálatába állította. Az RMDSZ saját halottjának tekinti a politikust.

Markó Béla a néhai szenátort a párbeszéd híveként jellemezte, aki – mint mondta – az ország demokratikus intézményeit létrehozó politikusnemzedékhez tartozott.

Liviu Dragnea, a román kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a közösségi médiában közzétett rövid részvétnyilvánításában Verestóyt olyan építő és párbeszédre kész politikusnak nevezte, aki részt vett Románia számára meghatározó több törvénytervezet kidolgozásában.

Ion Iliescu volt államfő a Mediafax hírügynökségnek elmondta: Verestóy Attila azon politikusok egyike volt, aki támogatta valamennyi politikai párt együttműködését, valamint a románok és a magyarok közötti jó viszonyt.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • A nap képe: Törésvonal

    A nap képe: Törésvonal

    Több ezer embert kellett kitelepíteni Franciaország városaiból a brutális esőzések miatt. A csatornák már nem tudták elnyelni a pillanatok alatt lezúduló csapadékot, így az özönvízként tarolta le a dél-franciaországi Villalier városát is.

  • Kiújult Juncker isiásza – Videó!

    Kiújult Juncker isiásza – Videó!

    Ellopta a show-t Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a brüsszeli EU-csúcson: a háromnapos tanácskozás első estéjén ismét dülöngélve üdvözölte politikustársait.