2018. október 20., szombat
Vendel

Belföld

Ennyivel emelkedett a mentősök bére

Idén újabb 117 mentőautót szerez be a kormány, amelyekből 20 már tegnap forgalomba állt – közölte Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az Országos Mentőszolgálatnál tartott sajtótájékoztatóján.

– A beszerzéseknek köszönhetően a közutakon futó járművek mindegyike korszerű lesz, ami azt jelenti, hogy hétévesnél idősebb mentőautó csak tartalékállományban állhat – mondta.


Balog arra is emlékeztetett, hogy 2008 és 2010 között hasonló fejlesztések nem történtek, és a mentőszolgálat költségvetése 22,8 milliárd forint volt, míg az idén már csaknem 39,7 milliárd. Az új autók felszereltségére ebben az évben 1,9 milliárd forintot fordít a kormány, amelyből defibrillátorokat, EKG-monitorokat, perfúzorokat, lélegeztetőgépeket és vércukormérő készüléket szereznek be.

A mentősök új egyenruhát is kapnak, ugyanis tavaly 1,1 milliárd forintos forrásból indítottak közbeszerzést, aminek az első szakasza már lezárult, így áprilisban hatezer dolgozónak lesz új ruhája.


Balog azt is elmondta, hogy a kormány az egészségügyi dolgozók béremelésén túl az Országos Mentőszolgálatnál további 10 százalékkal növeli a fizetéseket, így két év alatt összesen 67 százalékos béremelést kaptak a szolgálatnál dolgozók.

Ennyivel emelkedett a mentősök bére:

Példa2010 bruttó bér (Ft)2017 bruttó bér (Ft)2018 év végére (bruttó bér, Ft)
Mentőorvos(egyetemi oklevél) átlagkereset314 200 Ft569 700 Ft626 318 Ft
Mentőápoló(OKJ végzettség) átlagkereset173 756 Ft263 700 Ft303 849 Ft
Mentőtiszt(főiskolai végzettség) átlagkereset242 927 Ft365 500 Ft418 673 Ft

 

Konkrét példákMunkában eltöltött évek2010 bruttó bér (Ft)2017 bruttó bér (Ft)2018 év végére (bruttó bér, Ft)

Mentőorvos

1. példa

szakorvos

besorolási osztály:„I” fizetési fokozat: 7

átlagkereset

19260 974 Ft564 252 Ft638 326 Ft

Mentőorvos

2. példa

szakorvos

besorolási osztály:„I” fizetési fokozat: 10

átlagkereset

28341 536 Ft628 801 Ft701 932 Ft

Mentőorvos

2. példa

szakorvos

besorolási osztály:„I” fizetési fokozat: 10

átlagkereset

28

 

278 212 Ft665 612 Ft744 229 Ft

Mentőtiszt

1. példa

besorolási osztály:„F” fizetési fokozat: 7

átlagkereset

19215 668 Ft393 171 Ft436 384 Ft

Mentőtiszt

2. példa

besorolási osztály:„G” fizetési fokozat: 10

átlagkereset

28279 340 Ft469 901 Ft516 592 Ft

Mentőápoló

1. példa

besorolási osztály:„D” fizetési fokozat: 14

átlagkereset

40167 598 Ft285 021 Ft316 359 Ft

Mentőápoló

2. példa

besorolási osztály:„E” fizetési fokozat: 12

átlagkereset

34154 871 Ft312 055 Ft348 491 Ft

Kapcsolódó Cikkek