2019. október 18., péntek
Lukács

Belföld

Ezt skandálta a muszlim közönség Vona előadása után – Videó!

Miután Vona Gábor hitet tett Allah mellett a muszlim közönség üdvrivalgásban tört ki.

A Mandiner a minap tette közzé azt a felvételt, amelyen Vona Gábor, a Jobbik elnöke, muszlim fiatalok előtt, törökül Allahot mondva tett hitet.

Most a felvétel jobb minőségben, egy másik kameraállásból is előkerült. Ezen tisztán látszik Vona Gábor, akinek török nyelvű mondatai után, ezen a felvételen már az is hallható, ahogy a tömeg „Szürkefarkas Vona, Szürkefarkas Vona” (törökül: Bozkurt Vona) skandálásba kezd – írja a portál.

A szervezetet gyakran nevezik a nacionalista MHP párt paramilitáris szárnyának. A Szürke Farkasok a kurdok, az örmények, valamint baloldali személyek elleni merényleteikkel híresültek el a hetvenes években, polgárháborús állapotokat és katonai puccsot provokálva – ismerteti a Mandiner.


A Hírado.hu szerint Vona már a 2011-ben megjelent önéletrajzi könyvében is arról írt, hogy szerinte az emberiség tradicionális kultúrájának az utolsó védőbástyája az iszlám világ maradt.

Pénteken számoltunk be arról, hogy Vona párton belüli ellenlábasai szerint a pártelnök Allah és az iszlám melletti elköteleződéssel lényegében rátámadt a Jobbikra, ezért a lehető leghamarabb félre kell állítani.


További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • A magyar nemzetpolitika sikeres éveket tudhat maga mögött

    A magyar nemzetpolitika sikeres éveket tudhat maga mögött

    Sok sikert és eredményt ért el a magyar nemzetpolitika a határon túli nemzetrészekkel együttműködve az elmúlt években – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Nagymegyeren, ahol előadást tartott a Pro Civis társulás által idén már kilencedik éve megrendezett Önkormányzati Szabadegyetemen.

  • Motoros halt meg az M5-ös autópályán

    Motoros halt meg az M5-ös autópályán

    Meghalt egy motoros, amikor összeütközött egy autóval az az M5-ös autópályán Csengele közelében pénteken délután, a sztráda Röszke felé vezető oldalát lezárták – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

  • Átadták az Oroszlány és Tatabánya közötti kerékpárutat

    Átadták az Oroszlány és Tatabánya közötti kerékpárutat

    Átadták pénteken azt az 1,2 milliárd forintos beruházással megépült 13 kilométeres kerékpárutat, amely Kecskéden és Környén át összeköti Oroszlányt és Tatabányát, valamint lehetőséget teremt a majki kamalduli kolostor elérésére is.