2018. augusztus 20., hétfő
István

Sport

Federer megvédte címét, és 20-szoros Grand Slam-bajnok

Roger Federer megvédte címét és 20. Grand Slam-trófeáját gyűjtötte be, miután ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi egyesének vasárnapi döntőjében ötszettes csatában legyőzte a horvát Marin Cilicet.

A finálé résztvevői előzőleg kilencszer találkoztak, a medjugorjei óriás mindössze egyszer tudott nyerni, a 2014-es US Open elődöntőjében, ahol később begyűjtötte eddigi egyetlen Grand Slam-trófeáját. A nyolcszor győztes Federer tavaly a wimbledoni döntőben mindössze nyolc gémet vesztett Cilic ellen, majd a szezonzáró londoni ATP-világbajnokság csoportkörében szetthátrányból fordított horvát riválisa ellen. A 36 esztendős szupersztár 95 tornagyőzelemnél tartott, míg a hét évvel fiatalabb Cilic 17 serleget gyűjtött.


A 37 fokos hőség miatt bezárt tető alatt kezdődött meg a finálé, melyben a címvédő rögtön elvette ellenfele adogatását, majd tíz perc elteltével már dupla brékelőnyben volt (4:0). Ezt magabiztosan tartotta, és 24 perc után megnyerte a szettet (6:2). A 30. GS-döntőjét vívó Federer mellett szólt, hogy korábban csak három finálét vesztett el játszmaelőnyről.

A folytatásban a svájci bréklabdát hárított, majd az adogatásait nehezebben hozó ellenfele is, 4:4-nél Cilic második szervából ütött ásszal kerülte el a bréket. A horvát játékos 5:4-nél szettlabdához jutott, de fogadóként egy második szervát a hálóba ütött. A játszmát lezáró rövidítésben a címvédő már 11 ásznál tartott, ennek ellenére Cilic jutott újabb szettlabdákhoz, 1 óra 27 perc elteltével a harmadikat már értékesítette, és kiegyenlített.


Az Australian Openen első szettjét elvesztő Federer nem ingott meg, sőt, 3:2-nél elvette a néhány pillanatra elbizonytalanodó horvát szerváját, és hamarosan 5:2-re elhúzott. Cilic még szépített, de a volt világelső egy semmire hozott adogatójátékkal “behúzta” a harmadik szettet, így 1 óra 55 percnél már csak egy játszmára volt a diadaltól.

A negyedik felvonásban a belelendülő bázeli sztár rögtön brékelt, emellett az adogatása továbbra is “érinthetetlennek” bizonyult egészen 3:1-ig, amikor a mindent egy lapra feltéve tüzelő Cilic visszavette az elvesztett szerváját. A horvát nem lassított, ő került előnybe, és sorozatban öt gémet nyerve ismét kiegyenlített. Ebben a szettben a visszaeső Federer mindössze 36 százalékban ütötte be az első szerváját.

Az utolsó szett elején a svájci kínkeservesen hárított két bréklabdát, majd váratlanul 3:0-ra, sőt 4:1-re meglépett. Cilic megroppanni látszott a tét alatt, elvesztette ismét az adogatását, és 5:1-nél a címvédő már magabiztosan kiszerválta a meccset, amely 3 óra 3 percig tartott. Federer a tavalyi fináléban is ötszettes csatában gyűrte le a jelenleg világelső Rafael Nadalt.

“Nagyszerűen éreztük magunkat itt az egész családommal, és gratulálok Marinnak, aki a jövő héten már harmadik lesz a világranglistán. Nehéz így este játszani, egész nap ezen járt az eszem, nagyon különleges diadal ez” – mondta a díjátadó ünnepségen a bajnok, majd patakzó könnyekkel fogadta a közönség ovációját.

A 96. tornagyőzelmét megszerző Federer 2004, 2006, 2007, 2010 és 2017 után hatodszor nyert Melbourne-ben, utolérve az eddig egyedül csúcstartó Novak Djokovicot. Egyben begyűjtötte pályafutása 20. Grand Slam-trófeáját, tovább javítva saját rekordját a férfi mezőnyben.

Eredmény:

férfi egyes, döntő:

——————

Roger Federer (svájci, 2.)-Marin Cilic (horvát, 6.) 6:2, 6:7 (5-7), 6:3, 3:6, 6:1

Roger Federer Grand Slam-győzelmei:

————————————-

Australian Open 2004, 2006, 2007, 2010, 2017, 2018

Roland Garros 2009

Wimbledon 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2009, 2012, 2017

US Open 2004, 2005, 2006, 2007, 2008

A legtöbb GS-győzelem a férfiaknál:

————————————–

1. Roger Federer (svájci) 20 – 6 Australian Open/1 Roland Garros/8 Wimbledon/5 US Open

2. Rafael Nadal (spanyol) 16 – 1/10/2/3

3. Pete Sampras (amerikai) 14 – 2/0/7/5

4. Novak Djokovic (szerb) 12 – 6/1/3/2

és Roy Emerson (ausztrál) 12 – 6/2/2/2

6. Björn Borg (svéd) 11 – 0/6/5/0

és Rod Laver (ausztrál) 11 – 3/2/4/2

A legidősebb férfi GS-bajnokok:

——————————–

Ken Rosewall (ausztrál) 37 év 62 nap – Australian Open 1972

Roger Federer (svájci) 36 év 173 nap – Australian Open 2018

Ken Rosewall 36 év 73 nap – Australian Open 1971

Roger Federer 35 év 342 nap – Wimbledon 2017

Ken Rosewall 35 év 315 nap – US Open 1970

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek