2018. december 19., szerda
Viola

Belföld

Fidesz: Valószínűleg törvénytelen volt a Czeglédynek adott Altus Portfólió-kölcsön

Az Altus Portfólió Kft.-vel szemben indított jegybanki piacfelügyeleti eljárás azt jelenti, hogy valószínűsíthetően törvénytelen volt a Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó cég és a Czeglédy Csaba közötti kölcsönügylet – mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten, újságírók előtt.

A politikus közölte: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavaly októberi beadványa alapján indított piacfelügyeleti eljárást. Alapos a gyanú ugyanis, hogy az Altus Portfólió Kft. nem rendelkezett pénzügyi tevékenységhez szükséges engedélyekkel – tette hozzá.


Kifejtette: a társaság három alkalommal, összesen mintegy 200 millió forint kölcsönt nyújtott a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csabának, illetve az általa vezetett Human Operator Zrt.-nek, amely a gyanú szerint nem fizetett be csaknem 3 milliárd forint áfát, a diák-, valamint nyugdíjas munkavállalók bérét pedig ellopták. Megjegyezte, a károsultak állami kártalanítása a közelmúltban megkezdődött.

Budai Gyula jelezte, ha bebizonyosodik a jogosulatlan pénzügyi tevékenység, amely bűncselekménynek minősül, és őt erről az MNB tájékoztatja, akkor haladéktalanul büntetőfeljelentést tesz.


Gyurcsány Ferenc nemcsak pénzügyileg, hanem politikailag is támogatta “strómanját”, Czeglédy Csabát, az egész ügy Gyurcsány Ferenc és a baloldal korrupciós ügye – fogalmazott a fideszes képviselő.

Azt is mondta, hogy Czeglédy pénzügyi támogatása “nem jótékonyságból történt”, a Human Operator által “eltüntetett” 3 milliárd forint és az Altus Portfólió Kft.-től a Human Operatornak adott pénz is a DK és az MSZP kasszájába vándorolhatott.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek