2018. október 23., kedd
Gyöngyi

Belföld

Gulyás: Soros György Davosban megtartotta a kampánynyitóját

Soros György Davosban megtartotta valótlanságoktól hemzsegő és Magyarországra sértő kampánynyitó beszédét – kommentálta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője az üzletember Világgazdasági Fórumon elhangzott nyilatkozatát pénteken sajtótájékoztatón.

A kormánypárti politikus Soros György csütörtöki beszédét egy Magyarország szuverenitásával szembeni újabb támadásként értékelte, amelyben az üzletember egyértelművé tette, hogy a magyar politikával és választással kapcsolatos álláspontját sajátos érdekei határozzák meg, és nem a nép, hanem a pénz hatalmában hisz.


Soros György azt is egyértelművé tette, hogy a magyar politikával kapcsolatos álláspontját nemzetközi színtéren is képviselni kívánja – fűzte hozzá.

“Azt eddig is tudtuk, hogy a magyar politikai életet befolyásolni akarja, hogy nem a nép hatalmában, hanem a pénz hatalmában hisz, nem a demokráciában, hanem az anyagi erőforrásban bízva akarja befolyásolni a magyarországi belpolitikai eseményeket”. Magyarországon azonban, függetlenül attól, hogy ki ért egyet a kabinet politikájával és ki nem, a magyar választóknak kell dönteniük arról, hogy kik képviseljék őket az Országgyűlésben és kik alakítsanak kormányt – szögezte le.


Gulyás Gergely szerint politikai hovatartozástól függetlenül mindenkinek ki kell kérnie, hogy Magyarországot maffiaállamnak nevezzék.

Kijelentette: a magyar kormány valóban gátja a brüsszeli, bevándorlást támogató politikának, amely nem a hatékony családpolitikában látja Európa jövőjének biztosítását, hanem a migrációban.

Soros György ugyanakkor kibékíthetetlen ellenfele a nemzetek alkotta Európának, és egy olyan európai egyesült államok megvalósulását akarja elérni, ahol a határok nem csupán az országok között, hanem az európai külső határok tekintetében is nyitottak. Ennek azonban a magyar kormány útjában áll – hangsúlyozta, hozzátéve: a határzár lehetetlenné teszi, hogy a balkáni útvonalon keresztül érkezők Európába jussanak.

Magyarországon nem fog követőkre találni Soros György agresszív befolyásolási kísérlete, amely az amerikai bevándorláspolitikára is kiterjed – fűzte hozzá a Fidesz frakcióvezetője.

Azt mondta, Soros György ismét azt bizonyította, hogy Magyarországgal kapcsolatban nem képes objektív véleményalkotásra, mert túlságosan sérelmesnek tartja, hogy bevándorláspolitikai elképzeléseit itt nem tudja érvényesíteni.

Kérdésre válaszolva régi bolsevik trükként értékelte és valótlanságnak nevezte Soros György kijelentését arról, hogy a Fidesz megvásárolta az MSZP vezetőit. Mint mondta, Soros György másokat vádol azzal, amit maga tesz.

Továbbra is meghallgathatók a titkosszolgálatok a nemzetbiztonsági bizottságban, a szolgálatok országgyűlési ellenőrzése fennáll, a kormánypártok kizárólag attól maradnak távol, ha Szél Bernadett LMP-társelnök jelenlétében tárgyalnának Soros Györgyről – értékelte a testület csütörtöki ülésén történteket Gulyás Gergely. A miniszterelnök esetleges bizottsági meghallgatásának tervéről azt mondta: demokratikus országokban nem volt még példa arra, hogy a kormányfőt meghallgassa a nemzetbiztonsági bizottság. Furcsának nevezte, hogy erre éppen a kampányban kívántak sort keríteni.

Soros György ellenzékre vonatkozó állításairól kijelentette: a magyar ellenzéki pártok az elmúlt években a bevándorláspolitika terén nagyjából azt képviselték, mint az amerikai üzletember. Személyes véleménye szerint azért nyilatkozik ennek ellenére lesújtóan az ellenzékről, mert csekély esélyt ad a kormányváltásra, ezért haragszik rájuk. Gulyás Gergely az üldözési mánia sajátos megnyilvánulásaként értékelte azt a kijelentést, hogy a kisebb magyar ellenzéki pártokban is “kémek” lennének.

Kérdésre valótlannak nevezte a Demokratikus Koalíció állítását, hogy pártja miatt ne jutnának más politikai tömörülések plakáthelyekhez.

Közölte azt is: álláspontja szerint nincs jelentősége annak, hogy még a jelenlegi Országgyűlés fogadja-e el tavasszal a Stop Soros című előterjesztést vagy a következő parlament elé kerül a javaslat. Mint mondta, annak elfogadásához több hétnyi parlamenti ülésre van szükség, amennyiben pártja visegrádi kihelyezett ülésén úgy döntenek, hogy arról még tavasszal tárgyalnának.

Soros György azon kijelentésére, amely a miniszterelnök édesapjának gazdagodására utalt, úgy fogalmazott: a kijelentés tudatában tartja hazugságnak az üzletember minden szavát. Az érintett cég alig több mint harminc munkavállalóval dolgozik, és a fejlesztések 3 százalékát nyeri el, így aligha tekinthető monopol helyzetűnek – mondta.

Rogán Antal miniszter szavaira, miszerint létezik lista a migrációt támogató szervezetekről, Gulyás Gergely azt mondta: a migráció nemzetbiztonsági kockázat, így a szolgálatok foglalkoznak ezzel. Hozzátette: a civileket azonban az alapján nem listázzák, hogy az egyes kérdésekben milyen álláspontot fogalmaznak meg.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • A magyar nemzet 1956-ban világtörténelmet írt

    A magyar nemzet 1956-ban világtörténelmet írt

    A magyar nemzet 1956-ban világtörténelmet írt – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján a budapesti Széna téri ’56-os emlékműnél tartott megemlékezésen.

  • Új műsorok indulnak az M5 csatornán októberben

    Új műsorok indulnak az M5 csatornán októberben

    Az Operaház felújításával, aktuális közéleti kérdésekkel és tudományos eredményekkel foglalkozó új műsorok indulnak az M5 kulturális csatornán októberben – mondta el Siklósi Beatrix csatornaigazgató az MTI-nek.

  • Felvonták a nemzeti lobogót a Parlament előtt

    Felvonták a nemzeti lobogót a Parlament előtt

    Katonai tiszteletadással, Áder János köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 62.