2018. október 24., szerda
Salamon

Extra

Gumicsizmában rugdosta leszbikus szeretőjét a színésznő

Budapesti lakásba menekítenék azt a fiatal nőt, aki nemrég könyvet írt arról, hogy nyolc évig volt az ország egyik ismert, családos színésznőjének szeretője. A lány végre megmutatta magát és sérüléseit is, amiket állítása szerint a művésznő okozott, amikor gumicsizmával megrugdosta.

– Amióta nyilvánosságra hoztam a színésznő által okozott verésnyomokat és saját fotómat a blogon, azóta biztonságtechnikai szakemberek jönnek-mennek az otthonomban, mert elég sok névtelen Facebook- és e-mail- fenyegetést kaptam – kezdte lapunknak a Színésznőt szerettem című könyv szerzője.


– Az egyik nagyon komolynak tűnt, úgyhogy jelenleg épp a kamera- és riasztórendszert építik ki, mert félek. Ennek ellenére nem hátrálok meg, és amint kitűzik az első tárgyalást, és jogilag lehetőségem lesz rá, nyilvánosságra hozom a színésznő nevét – már csak azért is, mert más színésznőket nem szeretnék kétes hírbe hozni. Ugyanakkor rágalmazásban kiválóan teljesít; több oldalról hallom vissza, miket mond másoknak rólam, és mindezt felháborítónak érzem – ezért teszek meg mindent a hitelességemért, és ezentúl próbálok nem illusztrációkban, hanem létező, valós képekben kommunikálni az emberekkel, a nyilvánossággal – magyarázta az egykori szerető.
– A „legkedvesebb” üzenet Facebookon jött, mégpedig a verésnyomokat megmutató posztomra, és így hangzott: „Ebből már nem szállsz ki élve, ribanc!” A regisztrációt perceken belül törölték. Volt egy hasonló, az e-mailben jött, hogy „törődjek bele, minden el van rendezve, mindenki le van fizetve, börtönben végzem”. Bízom benne, hogy ezek alaptalan feltételezések. Sok ismeretlen jogász szakember ajánlja fel tanácsait vagy éppen tapasztalatait a történetemet olvasva, és már olyan is jelentkezett, aki egy budapesti lakást ajánlott fel azért, hogy biztonságban legyek, amíg lezajlik az ügy. Olyan ez, mint egy krimi, csak éppen ez valóságos, és az én bőrömre megy a játék – tette hozzá a szerető, aki újabb könyvet készül írni.

 

Mint ismert, a fiatal lány nyolc évig volt titokban egy elismert színésznő szeretője, akivel kezdetben óriási volt a szerelem, de csúnya véget ért a kapcsolatuk. Elképesztő botrányokról ír a könyvében, aminek sokan nem örülnek. A nő távoltartási végzést is kért a színésznő gyereke és férje ellen.
„Kaptam egy nőt, akit megerőszakoltak, színházi karrierjével zsaroltak, hozzákényszerítették nyolc hónapos terhesen homoszexuális férjéhez, de jött még a beteg családi háttér, terrorizáló anyuka, elvárások és elnyomások, megszült – de nem kívánt – gyerek, anyasági kudarc, félelmek és kirakatbábuság, fájdalom, magány, betegség, nőiesség totális bukása és öngyilkos hajlamok” – fogalmazta meg a szerető, aki nemrég a blogjában arról is írt, hogy a színésznő brutálisan megverte. A fiatal lány állítja, a nő őt hibáztatta, hogy nem tudott találkozni fiával.
„Dühe és fájdalma átcsapott az én hibáztatásomba; csupán percek teltek el, de már az előszoba szőnyegén feküdtem, tele lila-zöld véraláfutásokkal, zúzódásokkal, fájdalmakkal, értetlenül, mozdulatlanul. A karom, a lábam, az arcom az ütések erejétől piros, majd lassan sárgás foltokban pompázott (…) Gumicsizmát húzott, s miközben az ajtó felé elment mellettem, teljes erővel akkorát rúgott a jobb térdembe, hogy azonnal focilabda nagyságúra dagadt, és ettől kezdve két hétig nem tudtam ráállni – ki se tudtam mozdulni a lakásból” – sokkolt a szerető a részletekkel.


A szerető megmutatta hogy nézett ki a lába, amikor a színésznő gumicsizmával rugdosta

A fiatal lány megosztott magáról egy fotót, amit a színésznő készített

 

Kapcsolódó Cikkek

  • Lili: Többször összevert az afgán exem

    Lili: Többször összevert az afgán exem

    Nemrég Ausztriában fogták el azt az afgán férfit, aki a gyanú szerint megerőszakolt egy fiatal lányt egy budapesti kebabozó vécéjében. A történtek után jelentkezett a Lokálnál Lili, akit az afgán exe brutálisan megvert és szeretne minden lányt figyelmeztetni, hogy ne higgyenek a szép szavaknak.

  • Szexi és gazdag Candice

    Szexi és gazdag Candice

    Harmincéves lett a világ egyik legszebb modellje, Candice Swanepoel. A dél-afrikai szőke szépséget 15 éves korában fedezték fel egy durbani bolhapiacon, ma pedig már az egyik leggazdagabb modellnek számít, még saját bikinimárkája is van.