2018. október 21., vasárnap
Orsolya

Belföld

Fidesz: Soros és az ellenzék együtt bontaná le a határzárat

Az ellenzéki vezetőknek “Soros és Brüsszel akarata az első”, így készek végrehajtani a “Soros-tervet”, lebontanák a határzárat, betelepítenék a bevándorlókat – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi sajtótájékoztatóján, a Parlamentnél, ahol bemutatta pártja új plakátját.

Az Együtt bontanák le a határzárat feliratú plakát közepén Soros György látható, aki legutóbb Davosból “üzent hadat” Magyarországnak, “bejelentette, hogy részt fog venni a magyar választási kampányban” – fejtette ki a fideszes politikus, aki szerint Soros célja évi egymillió bevándorló betelepítése Afrikából és a Közel-Keletről, a határzár lebontása és az, hogy Magyarország is bevándorlóország legyen.


Ebben szövetségesei a magyar ellenzéki pártok vezetői, ők láthatók még a plakáton – mondta.

“Gyurcsány Ferenc, aki egyszer már tönkretette az országot, Vona Gábor, aki a hatalomért és a pénzért mindenre képes, a már minden pártot megjárt köpönyegforgató Karácsony Gergely és a kiábrándítóan baloldalivá váló Szél Bernadett” – sorolta Hidvéghi Balázs.


A kommunikációs igazgató szavai szerint az ellenzéki vezetők minden nap egymás torkának esnek, egy kanál vízben meg tudnák egymást fojtani, “egy dologban azonban egyetértenek: nekik Soros és Brüsszel akarata az első”.

Ezért hiába látszanak reménytelenül bénának sokszor, mégis veszélyesek – fogalmazott, hozzátéve: erre a veszélyre hívják fel mostantól a figyelmet a plakáttal.

“Nekünk Magyarország az első, ezért mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megakadályozzuk a Soros-tervet, Magyarországot pedig megőrizzük magyar országnak” – jelentette ki Hidvéghi Balázs.

Végül közölte: nem titkolt céljuk az is, hogy ráerősítsenek “az országban egyre inkább tapasztalható ellenzékváltó hangulatra”, mert “Magyarország ennél tényleg jobb ellenzéket érdemelne”.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek