2018. augusztus 17., péntek
Jácint

Sport

Hősként ünneplik Sterbik Árpádot a spanyolok

Hősként ünneplik a spanyolok Sterbik Árpádot, miután férfi kézilabda-válogatottjuk megnyerte az Európa-bajnoki döntőt vasárnap este Zágrábban, a vajdasági születésű kapust pedig a mérkőzés legjobbjának választották.

A spanyol csapat ötödik alkalommal szerepelt a kontinenstorna fináléjában, és négy vereség után először nyert – 29-23-ra legyőzte Svédország együttesét.


Sterbik csütörtök este csatlakozott a kerethez, miután Gonzalo Pérez de Vargas sérülése miatt szüksége volt rá a válogatottnak.

– Otthon voltam, sörrel és sült krumplival a kezemben követtem néhány mérkőzést – viccelődött a döntő után a 38 éves kapus, aki a világbajnok franciák elleni elődöntőben öt büntetőből hármat megfogott, vasárnap este pedig 38 százalékos hatékonysággal védett. – Hallottam, hogy már nincsenek jegyek a döntőre, így ez maradt az egyetlen esélyem, hogy élőben láthassam a meccset.

Szinte minden spanyol, szerb, norvég és dán tudósítást Sterbik fotójával illusztráltak, a legtöbbnek a címe is vele kapcsolatos, a szurkolók pedig a közösségi oldalakon számos alkalommal osztották meg a bravúros védéseit bemutató videót.

. (MTI/EPA/Georgi Licovszki)

(MTI/EPA/Georgi Licovszki)

Kapcsolódó Cikkek